Vallomások versben
Tizennégy sorban eldalolni
mindent, mi fontos, hogy` lehet?
Tizennégy sor, beosztva rendre,
lefed egy egész életet.
engedd meg hogy lerúgjam a plédet
s te legyél az aki visszatakar
tudod úgy hiányzik gyöngeséged
mint nyári mezőnek friss zivatar
és úgy reszket a csókért e homlok
mint kenyérért és borért a koldus
látod miattad szépeket mondok
s miattad klisé az epilógus...
Évtizedek múltak, s már nem lángolok érted,
De a mélyben forró hamu van, s izzik parázs is.
Csenem Tőled a szavakat,
mint forrásból a hűs vizet,
ezer szárnyaló gondolat
készül el bennem, s mind Tied.
Holt csillag hullt a kopár tájra,
Hideg lelkem a zúzmarára,
Fájó szívem harmatjára.
Életem tőled ragyog,
csókodtól szárnyra kapok.
Szemednek csillogása
lelkemnek édes párja.
Illatoktól terhes,
Huncut, tavaszi szél
Arcom simogatva
Szerelemről mesél.
Tarna folyó Zúgva vágtat,
Messzire sodorja a reszkető vágyat.
Szennyes viskó a Tarna partján,
Gyakran jártunk oda az év sok napján.
Szeretem hangodnak dallamát,
amely a fülemben cseng tovább,
felpörgetve életem ritmusát,
ez maga a csodás mennyország.
Homlokodban hajad árnyéka
Melegséggel tölt el.
Tekinteted mély varázsa
Hódolóddá szentel.
Neked... Csak a csend tud úgy...
Csak a csend tud
úgy hozzám érni,
mint Te,
tisztán, szégyentelenül,
pőrén, önzetlen érzéssel,
szinte rezzenéstelenül,
és betakarni
kitakaratlan lelkem...
...ott ahol a szépség tüze vár
elég majd bennem sok szinte fáj
csak egy soha nem múló parázs
marad rajtam izzó tűzvarázs
mely öleli a kéklő napot
és megóvja mit hátrahagyott...
Miért is szeretlek? Mért vágyom utánad?
Mit szeretek benned? Csókra termett szádat,
Mely ha ajkamhoz ér perzsel, mint a vulkán...
lehet ez tényleg az utolsó
mint egy végső dobbanás
lehet nem lesz csak egy torzó
dörgés vagy szívvillanás
az utolsó idén Neked
az utolsó hallott vallomás
egy féltett "Téged szeret"
hogy ne kapja senki más...
Szívedet simítom, ölellek két kézzel,
hogy miért szeretlek, nem fogom fel ésszel.
Ilyenkor engemet elkerül a bánat,
jól érzem magamat vendégként tenálad.