Vigasztaló versek
Karácsonyi angyalok,
a Földre békét hozzatok.
Csodát az emberi lelkekbe,
higgyenek az isteni üzenetben.
1914. karácsonyán megmutattad a hatalmadat,
kérlek, tartsd össze az elhagyott családokat.
Más is szomorú, nemcsak te,
Csak más arca nem olyan őszinte,
Csúf fájdalmát vigaszokkal kente,
Bántásokat állta s némán viselte.
Hallgassuk meg az öregeket!
Így járjon nekik a tisztelet!
Menten nálad teremnék, s felemelném lelked,
Rád csókolva vigaszomat szépen, csendben,
S átkarolnám könnybe lábadt, fájó sóhajod,
Hogy cseppjeiből már csak szivárvány fakadjon!
Szívem billentyűin a nyugalom játszik,
gondolatom is csak lábujjhegyen cikáz,
vétkeim feltárom a befogadó égnek,
nem rejti már lelkem se páncél, se máz.
A lelkem áttetszőn szürke akvarell,
könnyeim oldotta fekete-fehér.
Kiegyenlítődő... sors változtatta
kép... mindenre azt mondják: "Isten adta."
Legyen az igazgyöngy, kegyelemkenyér.
Látod, mi lett belőlünk?
Azt hittük, hogy felnőttünk...
Rohan a szerelem előlünk,
messze szalad, mint aki megőrült.
Ne féld ruhám rőt avarszínét,
Nézd, szememben láng lobog,
Mi tegnap még pazar zöld volt,
Szunnyadó aranyamba öltözött.
őrlő nyomorító bűntudat
de hirtelen minden elszáll
és csak az üresség marad
kába marcangtalan való
mire vágytam
kiköpve ajkaimon minden rozsdakardhalat
kik régóta szívkamrámba ragadva
várták mikor jön el a perc...
Jégeső zúdul le a tikkadt tájra,
A házak falát áztatja irgalmatlanul.
A házakban bent meleg van, s én fázom,
Miért sír a lelkem válaszul?
A világosság csak egy napra én vagyok,
mellém nem kellenek gyertyák, lámpák, csillagok.
A felkelő Nap csak egy napra én vagyok,
de késő őszi égen nélküled megfagyok.
Nézz a sötétbe,
ha magányod ölébe hullsz,
törtszárnyú, fekete madár!
Iszonyú börtönébe zár a csönd,
nem szabadulsz.
Egyik szemem sír, a másik nevet.
Vigaszom a vidáman eleven,
mert az a részem, amelyik gyerek,
csak emlékezik gyásztól könnyesen.
Élete megkopik. Itt is, ott is foszlik.
Sorsát nyűttes ruhaként viseli.
Gondjait naponta nyakában cipeli.
A vadság csapdáiból
menekülő gyermekarcú részvét,
az ármány labirintusába
vezető, kincset ígérő térkép,
szívfájdalom balladáiban
szomorkodó, szebbre érdemes szavak,
gyülekeznek az önzetlenséget leigázó
érzéketlen, haramiahadak...