A. M. Summer
Ha azt hiszed, hogy viccelek,
reggel, mikor felébredek,
neked egy dalt énekelek,
mint a gólya, kelepelek.
Barna haj, barna szem
Csábításra született,
Barna rúzzsal ajkain
Teljesíti álmaid.
Télen a nyár hiányzik,
Nyáron egy kis hűvösre vágysz,
De megnyugvást sosem találsz.
Sétáltál már éjszaka Budapest szívében?
Ott álmodoztál némán a Duna ívében.
Napnyugta után a város fényárban úszó,
csodás hídjain át az Alagútba kúszó,
s a körúton tekergő hatos villamos
megannyi csóktól és öleléstől zajos.
Álmomban hazasodort a víz, mely mérges almát mosott.
Bajban vagyok, a felhő bástyája mögött később felbukkanó
Élet ölel, hisz asztalra kell tennem a döntést.
Beléd szerettem első pillantásra,
gyönyörűnek hittél, udvaroltál egyre-másra.
Aztán jött a búcsú, és az álmatlan hónapok
nem hagytak nyugodni, csak tovább hallgatott.
Rád gondoltam, és gyomromban pillangók repkedtek,
mint égi jel, és a föld felett lebegtem.
Magam sem értettem.
Mire vársz? Mikor élsz? Mitől félsz?
Használd ki most életed minden percét!
Vissza sosem tér ez a pillanat,
most kell, hogy élj, ragadd meg a nyarat!
Egyből duplán vagy csak szimplán,
mindegy is tán, csak folyjon már
szét ereimben cseppenként,
bennem feltámad életként.
Kegyetlen, éji világba borulva
jegyzem meg az elég veszélyes leckét,
hideg gyertya fényébe szorulva
figyelem a szédítő menyecskét.