Ács Bálint
Fájdalmas, ha hiányzol, és nem vagy már,
lelkem kiégett katlan, és nagyon fáj,
mikor pusztul az, aminek élni kell,
megrémít az ijesztő és dermedt csend,
vihar előtti csend, várod a rosszat,
a csend izgatott, és meg nem nyugtat,
vihar után tör rád a döbbent csend,
látván a káoszt kint és idebent...
Halálraítélt vagy, ahogy megszülettél,
prelúdium az élet,
egymillió sejted minden másodpercben
meghal, de újra éled.
Csepereg az eső, siratja a múltat,
ősz van, jól tudja, nem lesz jobb a holnap,
a Nap minden nap fogy, a sötét lesz az úr,
az ég beborult, soha nem lesz azúr.
A fák kopott ruhájukat levetették,
ezüst hó díszíti az öreg tölgy testét,
az erdő, a mező fehérbe öltözött,
az emberek szívébe béke költözött.
Várjuk a Megváltót, végre itt az advent,
jöjjön valaki, aki bennünket megment.
Szülessen meg az, ki bűneink eltörli,
nekünk ezután majd semmit nem kell tenni.
Hogyan tudnám elkapni
a tengeren a szelet,
az égen megszámolni
az összes csillagot hogyan lehet.
Ha a szeretet gyümölcsét másnak adod,
szomjadat ezzel magad is olthatod,
a harag tüze sem a gyűlöltnek árt,
saját lelkedet pusztítja el a láng.
Kabátod eldobtad, kopott volt és ócska,
viseltes már nagyon, kilátszik a gyolcsa,
bár veled együtt az életet kihordta,
kellene egy új, nem baj, ha más is hordta.
Az éj már félszegen és gyáván megszökött,
sötét, ócska köpenyét a porba dobta,
a hajnal beosont, tarka bokrok között
harmat gyöngyeit fűszálakra rakta.
Őszi, szürke este az utcát járom,
egymás után rakom sorba a lábam,
az utca mindenkié, ezt nem bánom,
de én mégis a magam útját járom.
Gyűrött éveim egy kupacba rakva,
bár az új lapokon friss még a tinta,
a többit már a feledés kikezdte,
a koránkelőket az idő megette.
Sárga löszfalak között titkon megbújva
rejtőzik egy piciny falu, neve Murga.
Mintha a múltból itt felejtették volna,
romos házait hideg, kósza szél fújja.
A sűrű erdőben fák között járni,
elhagyni a zajos világot, elbújni,
nincs ennél semmi jobb, nincs semmi hasznosabb,
a léleknek ennél nincsen magasztosabb.
A hosszú nap alatt, ha megfárad testem,
tebeléd bújok, szívem-lelkem megpihen,
tebenned álmodom újra a régmúltat,
agyam a kusza gondok között rendet rak.