Ács Bálint
Ha a szeretet gyümölcsét másnak adod,
szomjadat ezzel magad is olthatod,
a harag tüze sem a gyűlöltnek árt,
saját lelkedet pusztítja el a láng.
Kabátod eldobtad, kopott volt és ócska,
viseltes már nagyon, kilátszik a gyolcsa,
bár veled együtt az életet kihordta,
kellene egy új, nem baj, ha más is hordta.
Az éj már félszegen és gyáván megszökött,
sötét, ócska köpenyét a porba dobta,
a hajnal beosont, tarka bokrok között
harmat gyöngyeit fűszálakra rakta.
Őszi, szürke este az utcát járom,
egymás után rakom sorba a lábam,
az utca mindenkié, ezt nem bánom,
de én mégis a magam útját járom.
Gyűrött éveim egy kupacba rakva,
bár az új lapokon friss még a tinta,
a többit már a feledés kikezdte,
a koránkelőket az idő megette.
Sárga löszfalak között titkon megbújva
rejtőzik egy piciny falu, neve Murga.
Mintha a múltból itt felejtették volna,
romos házait hideg, kósza szél fújja.
A sűrű erdőben fák között járni,
elhagyni a zajos világot, elbújni,
nincs ennél semmi jobb, nincs semmi hasznosabb,
a léleknek ennél nincsen magasztosabb.
A hosszú nap alatt, ha megfárad testem,
tebeléd bújok, szívem-lelkem megpihen,
tebenned álmodom újra a régmúltat,
agyam a kusza gondok között rendet rak.
Jó lenne újra széllel szemben szállni,
zuhogó esőben arcunk áztatni,
nem nézni hátra, csak menni előre,
nem gondolni sem múltra, sem jövőre
Ma minden eladó, és mindent megvehetsz,
a munkának ára van, bért kapsz és fizetsz.
A boltban a portéka kirakva hever,
megveszed magadnak akkor is, ha nem kell.
Őszül a hajam, nem fáj,
múlnak az évek, de kár,
világra jöttem, rég volt,
örültek nekem, szép volt.
Féktelen étvágyával fölfalja, amit lát,
mindent elpusztít, neki csak ennyi a világ,
csak addig növekszik, amíg más táplálja,
nem baj, ha a gazda meghal, semmi sem drága,
új gazdát keres, melynek életére törhet...
Adhattam volna kincseket,
amit senki meg nem vehet,
ami a legdrágább nekem,
az időmet adtam neked.