Ács Bálint
Féktelen étvágyával fölfalja, amit lát,
mindent elpusztít, neki csak ennyi a világ,
csak addig növekszik, amíg más táplálja,
nem baj, ha a gazda meghal, semmi sem drága,
új gazdát keres, melynek életére törhet...
Adhattam volna kincseket,
amit senki meg nem vehet,
ami a legdrágább nekem,
az időmet adtam neked.
A gömb maga a tökéletesség,
a mindenség kezdete és vége,
ezt látod belül az atommagban,
és ezt, ha majd felnézel az égre.
Csillag ragyogása, ha nézem szemed,
mélyében a múltba révedek vissza.
Anyám szeme fénye ragyog tebenned,
minden igazi, őszinte és tiszta.
A gép könnyedén repül, szinte már lebeg,
halad észrevétlen a fellegek felett,
a nap a felhők fölött fényesen ragyog,
bárányfelhők alszanak, fáradt angyalok,
ahogy lenézek, a dombok, erdők, rétek,
mint sakktábla mezői mozdulatlan rendben szépek.
Hétköznapi hős (tisztelet a munkásoknak)
Reggel ötkor kelsz, még ég a szemed,
de menni kell, mert kell a bér,
a muszáj nagyúr, a lelked remeg,
a gyereknek kell a tej és kenyér.
Európa! Hol van már régi, dicső fényed,
mikor a világ félve, büszkén nézett téged,
egykoron a fél világot markodban tartod...
Én egy dolgot nem értek, hogy lehet,
hogy az élettelen élőt éltet,
az élőből pedig megint holt lesz.
Vártuk a tavaszt, végre jöjjön,
virág nyíljon minden földön,
ragyogjon a fényes napsugár,
csicseregjen minden madár.
"Még kér a nép, most adjatok neki",
később, amit nem kért, azt is elveheti.
Ha az ösztön lesz a győztes, nem az értelem,
a dúvad megindul, és nem lesz kegyelem.
Egyik nap álmomban furcsa képet láttam,
emberek ültek vagy feküdtek az ágyban,
a házaknak nem volt oldala, ajtaja,
ha volt is, mintha átlátszó üveg volna.
A zene maga a való élet,
beléd hatol, és maga is éltet,
bánatod mulasztja, kedvet fakaszt,
elűzi a gondot és a panaszt.
Az idő az események sora,
önmagában nem is volt és nem is lesz soha.
A nagy robbanás előtt nem létezett,
hozzánk az anyaggal együtt érkezett.
Szülinapra
Húsz év nem nagy dolog,
Majd akkor meggondolod,
Hogy mit teszel,
Ha majd háromszor húsz leszel.