Ádám Istvánné
Játékszer vagyok a sors kezeiben,
hol magasra emelt, majd elengedett,
tört a szív és tört a lélek, kicsit
megforgatott és magamra hagyott.
Ölelő remény voltál az életemben.
Hittem, hogy együtt visszük tovább az éveket.
Gondolatom visszavisz VIR szigetére,
hol a leanderfák virágjai lángvörösen égnek,
virágjai között levelek feszülnek,
s a tenger hullámai el-elcsendesülnek,
a nap fénye simítja hosszában, széltében,
s az ég is belepillant vizének kékjébe.
Bíborszínben pompázik az alkony,
lassan búcsúzik az esti fény,
sötét bársonya az égnek
hajnalig pihenni tér.
A csillagok közt jársz,
már nem érhetlek el.
A hangom semmibe vész,
a szívedhez nem ér fel.
Haragos szél ébred a borongós ég alatt,
az álmokat zavarva átszalad a
sötétség bársonya alatt, ébren hallgatom
tombolását, s felkavarja gondolatomat,
ó, hol vagy, régi fiatalság, az ember
csak vénül, s nem érdekli, honnan s merről
fúj a szél, hogy miért a Nap fénye, s miért...
nézem a természet apró rezzenéseit,
az élet nekem ígérte a tavaszt, a nyár
és az ősz színeit, az álmos délutánok
melegét, az égen lassan menetelő
göndör, fehér felhőket, a vadvirágos
nyári alkonyt, hol lángszínű ruhában...
Régi Anyák napja jutott az eszembe.
Orgonacsokorral álltam meg előtte.
Szelíden mosolygott, szeme könnybe lábadt.
Így köszöntöttem az Édesanyámat.
Erdő szélén három nyuszi azon vitatkozik.
Megkérdezik a húsvétról majd az öreg nyuszit,
mert azt beszélik a faluban úton, útfélen,
ő hozza a piros tojást és a Boci csokit.
a nap bíborban tűnt el a
látóhatár peremén, az alkony
lilába hajló felhő fátyla alatt,
az este bársonyba öltözött, s
a tájra ráborult a fekete éj,
nézem a fénytelen eget, csillagot
keresek, legalább egyet...
Hópihék tánca kavarog az utcán.
Arcomba fújja a haragos szél.
Jégtükrös járdán óvatos léptekkel
tavaszra gondolok, lassan múlik a tél.
Tükröm, tükröm megváltoztál,
régen más arcot mutattál,
éjfekete, vidám szemet,
szép, ragyogó tekintetet.
Aranyba öltöztél. Ahol megjelensz,
ott mosoly húzódik az ajkakra, s
mindenki téged akar. Ahol te vagy,
a csábítás már biztos, finom illatod
érintésre késztet, s nincs, aki e...
Hó-puha léptekkel érkezett december,
útra is kelt máris egy ősz öregember,
Mikulás a neve, hófehér szakállal,
rénszarvasok húzzák zsákkal teli szánját,
krampuszokkal indult, a sok gyerek várja...
hát itt vagyok, oly sokszor üzentél
felhővel, széllel, a partodon
ülök dobogó szívvel, s te nézel,
ahogy szememből egy könnycsepp tűnik el,
vágytam látásod annyi éven át,
képzeltem rólad száz meg száz csodát,
hullámzó, mélykék tengered, szinte...