Adorjáni Alpár
egy mozaik-csonkacsalád margójára
Tégy jót az emberekkel,
járj örökkön csak kedvükben,
keresd örömüket mindegyre,
szolgálatra mindig készen.
Lélekbemászó pillanat
Megszáll
egy csábító érzés,
ami okán
adva-adván mindent
feladnál,
rögvest átengednél.
nem mind arany, ami fénylik
eleinte csak szép s jó minden
mézes kedves szíves örömes
majd kedvesből kevesebb lesz
s egyre rémesebb tökéletlen
egy álom a valóság határán
Órák és hetek telegetnek,
hosszú hónapok menetelnek,
kopár, üreges minden nap,
örökös szürke fényű a Nap.
Égő szemek villannak fel.
Egy süllyesztő nem mer
oly erőt sugározni,
tökéletes harmóniát adni,
és fennkölt érzést borítani,
majd egy célpontra irányítani.
A sors az nem kegyes,
folyton kéreget,
előbb keveset,
majd egyre többet,
végül egy szuszt sem enged.
Vársz valakit, nem érkezik,
Bánt, még ha tegnap láttad is,
Te sem mehetsz, nem indulhatsz,
Lebénít a bú, sikertelen múltad.
Játszottunk kedveset,
apró becézett neveket,
ajándékozást jelképeset,
tárgyakba öntött lelket.
Pereputty, rokon, régi szeretők,
sóvárgó egyedülállók,
energikus új kalandra vágyók,
jó barátnak tetszelgők,
segítőkésznek mutatkozók.