Aleva Mariann
Körbenőlek, mint a fát a moha.
Átölellek, mint a napsugarak a felhőt.
Egyetlenemnek
Én álmodtalak csupán?
Mert akkor ébren is álmodom.
Itt élsz, a szívemben, benn,
Hozzád vezet örömöm, bánatom.
...apró homok,
mert kőszikla, ó, azt el ne hidd!
az nem vagyok.
...el nem feledem,
nem kérdezed: nem mondom,
de legbelül könnyezem.
Talán Ő talált meg csendben - nem tudom.
Ő volt, ki kijelölt járnom utamon?
Most ezt a semmit, a nihilt miért adod?
Miért nem ad egy egyszerű feladatot?
Én nem tudom leírni, mert erre nincsenek szavak...
ahogy a remények bennem elapadtanak,
ahogyan éjjel riadva ébredek,
féltelek, ó - és közben elveszítelek.
Nos, gondoljon bárki bármit róla,
Én jól tudom már régóta,
Bármit képzeljen is magáról;
Dr. Frankline egy idióta.
Rád akarom bízni a könnyeim,
minden szívdobbanásom.
Tégy velük, amit akarsz.
Mit mondtál egykor, szív? - Küzdeni fogok érte!
S mit mondanál most? - Azt hiszem, megérte...
Mit érzel, lélek? - Hasadt tönk vagyok.
Miért? - Mert csak mint gyertyaláng, világíthatok.
Hallom olykor: semmik vagyunk.
S körülöttünk a világ is csak: semmi.
De jó lenne ebben a semmiben feloldva lebegni...!