Ambrus József
Vakarcsnyalábok a zivatarban,
lángfarkú, kiégett kannibálok
harcos szemekkel a kocsmazajban
- aprópénzre váltják a világot.
Versek mérgével öletem magam,
hogy emberszerepem örök legyen,
pórázon fekszem a vájatokban,
csak az idő szólít ünnepeken.
A versek fáját birtokba vettem,
bár torkig fagyasztotta velőmet,
mégis a betűk szolgája lettem,
különös kristályok adják erőmet.
Adjon isten szerencsét,
kismalacot, kemencét,
gazdagságot, egészséget,
ötös lottót, reménységet
Ismerd meg a tollam járását,
szárnyas betűim naponta lecsapnak,
létet érintve osztja önmagát,
amíg teret adsz az érzelmi utadnak.
Gyújtsunk gyertyát azokért,
akik ma nincsenek velünk,
tegyünk virágot sírjaikra,
hogy enyhítse a fájó sebünk.
Száműző Isten zengése a fülnek,
az élet sói arcomon kiülnek, -
régi mosolyom örökre elapad,
friss virágok szegélyzik utamat.
minden érintés végtelen
a jelen idő emléke eláraszt
színekbe zárt a félelem
mely rákényszeríti a választ
rajzolok újabb formulát
figyeld hajnalig a mozivásznat
ahol csak derékig hordják a ruhát
és lángot tép az olcsó imádat...
a rangos író agyondíjazott
amit néhány divatfoszlány hozott
aki a föld minden titkát tudja
némán teremni az lenne a dolga
gyalult értékem immáron örök
fehér füstje van holnap is füstölög
irodalmak romján vihart kiáltok
nem illik hozzám sovány igazságod...
holnap változik a versek arcvonása
hogy rendezze kétélű önmagát -
az olvasó a lényeget visszalássa
amíg pulzusom megőrzi a formát
gyorsul a közöny a naiv erekben
de megőrzöm a halhatatlanságot
létezéshez csapódik a végtelen
és fölismerem józan pusztulásod...
beszöknek néha a szabad versek
és ütemét hordják egy iramban
mert csak alku volt vékony szerelmed
- amíg a versben fiatalodtam
sosem leszek felnőtt fegyelmezett
gyarló hagyatékom hangoskönyvben
szállingóznak a rozsda-levelek
melyek táncot járva állnak lesben...
nekem mindegy mit hoz a holnap
az alkotás csúfolódik vagy a kórlap
nem alhatok el egy jó szó nélkül
végrendelkeznek a versek végül
a poéta sokszor a szívébe néz
amely romlott de javulni kész
eltemetem a szerelmet a napot
hányszor átvert hányszor ugratott...
Szívből utálnak a törvények,
mégiscsak magyar állampolgár vagyok,
tízparancsolatokban a töltények,
és boldog, mert mindent leírhatok.
Gyönyörű mesterség, pár üveg bor,
minden változik, és mégis úgy marad,
friss árnyékot támaszt az utókor -...