Angelika Toth Mellahi
Sok emlék
Sok emlék zúdul most reám.
Kislányként imádtalak.
Hazaérve munkádból sokat
játszottál velem.
Nyakadba vettél, s énekeltél nekem.
Sok viccet meséltél, megnevettettél.
Angyali madár a remény hirnöke talán
Könnyeimmel küszködtem ismét.
S ellepte lelkemet a magány.
Falak közül az ablakot bámulva
Madár képében egy angyal jött udvaromba.
Csodaszép, talán a remény hírnöke,
Férjem azt mondta régen nekem,
Istennek madara.
Isten, segíts meg
Úgy érzem, eltévelyedtem hitemben.
Isten, kérlek bocsáss meg.
Úgy érzem, talán igaz.
Hibát hibára követtem.
Gyűlölöm a hajnali ébredést,
Hisz nem vagy mellettem.
Gyűlölöm a szélvihart.
Mert nem fogod két kezem.
Anyám,
Anyám,
én nem kértem tőled az életet.
De hálás vagyok,
mert mindig fogtad e kezeket.
Vírus és háború
Az ember megteremtette a poklot,
A saját poklát itt a földön.
Itt, hol paradicsom kellene legyen.
Tisztaság, tisztelet, szeretet.
S ehelyett szenny és mocsok,
Bűnök, rohanás és önzőség, kizsákmányolás
Uralkodik.
Parányi ellenség
Kicsi világunk most rémületben,
Háborúk helyett most parányi vírussal
Vívunk csatát. S ebben részt vesz az egész világ.
Talán ez földünk bosszúja kicsit.
A szemeid a
sötétségben fénylő lángok tava.
A tűz, mely melegséget áraszt...
Melletted, veled nő vagyok.
Talán királynő olykor,
vagy hercegnő.
Nincs veled nap kedvesség,
figyelmesség nélkül.
Anya s feleség
Tavasz közeleg, március van már.
Tegnap kaptam első hírnökét
férjem kezeiben tartva
az ő országából, bár csak
kedves
fotó gyanánt.
Talán! Utoljára mondom el neked,
Te voltál a minden nekem,
Te voltál a föld a holdnak,
A sötétben a fény.
Te voltál, ki hitet adott
Hiányzol
Álmodozva néztem a végtelent.
Béke volt szívemben.
Hullámzott a tenger s a
kissé hűs szellő simogatott.