Angelika Toth Mellahi
Vírus és háború
Az ember megteremtette a poklot,
A saját poklát itt a földön.
Itt, hol paradicsom kellene legyen.
Tisztaság, tisztelet, szeretet.
S ehelyett szenny és mocsok,
Bűnök, rohanás és önzőség, kizsákmányolás
Uralkodik.
Parányi ellenség
Kicsi világunk most rémületben,
Háborúk helyett most parányi vírussal
Vívunk csatát. S ebben részt vesz az egész világ.
Talán ez földünk bosszúja kicsit.
A szemeid a
sötétségben fénylő lángok tava.
A tűz, mely melegséget áraszt...
Melletted, veled nő vagyok.
Talán királynő olykor,
vagy hercegnő.
Nincs veled nap kedvesség,
figyelmesség nélkül.
Anya s feleség
Tavasz közeleg, március van már.
Tegnap kaptam első hírnökét
férjem kezeiben tartva
az ő országából, bár csak
kedves
fotó gyanánt.
Talán! Utoljára mondom el neked,
Te voltál a minden nekem,
Te voltál a föld a holdnak,
A sötétben a fény.
Te voltál, ki hitet adott
Hiányzol
Álmodozva néztem a végtelent.
Béke volt szívemben.
Hullámzott a tenger s a
kissé hűs szellő simogatott.
Apukám,
most alszol, s várunk, felébredj
s mosolyogj újra reánk.
Tegnap fogtam kezeid,
láttam s éreztem fájdalmadat.
Magasan szárnyalva föld felé s az ég alá,
- Hol a végtelen határ?
Ohh, de nincs ilyen!
Nincs határ!
Boldog új évet kívánok
Itt vagyok december havában, ahol
zöldell most a táj.
A tenger színe zöld épp
vagy kéklő, ég tükröződik láthatáron át.
Megadatott újra?
Néhány nap és nagy utazás?
Félek.
Számtalan akadály, megannyi fájdalom után.
Szeretet
Egyszerű a szó, s könnyen mondható -
Szeretet,
Ünnep van szívekben, boldog mosoly,
Ajándékok hada.
Miért adtad az álmokat?
- ha szétrombolod azt.
Miért adtál szerelmet?
- ha szétszakítod azt.
Esküvő napja
Hajnali
Ébredés. Szép ruha.
Sietve indulás picit messzire.