Asztalos Tünde
Fohász az átkelésért a túloldalra
Istenem! Fordítsd gyermeked felé orcád!
Ha a halál kegyetlen tusáját kell átélni...
Vedd el a fullánkját! Bocsásd meg hű szolgád...
Jézus! Nyújtsd felé jobbodat, ne hagyd őt szenvedni!
Fönn repked a levegőben
Szabadon és boldogan!
Pehelykönnyű pilleszárnnyal
Érkezett most valahonnan.
Ha csak merev néma falak
visszhangozzák halk sóhajod,
választ nem találnak szavak,
s a dalt magadban dúdolod...
Valaki veled csendben ül.
Hidd el, mégsem vagy egyedül!
Kócos gyapjúba csomagolt trófeában,
mint megannyi csillag az égboltozatban,
rejlik benne seregnyi élő drágakő:
apró, termetes, bárdolatlan és fénylő.
Nő, egyre nő a sóvárgás.
Késik, nem érkezik a havazás.
Emberek szívében ott a kívánság,
Hogy jöjjön el az égi tisztaság.
Hátranézek elmerengve, integetek,
búcsút mondok az eltelt vén esztendőnek:
amit adott megköszönöm, történetek,
rosszak és jók időnként még előjönnek...
a szépet s a jót szívembe mélyre vésem,
ami rossz volt, felhőszárnyon elengedem.
Ünnepek ünnepén mindenki boldog akar lenni,
feszülve igyekszünk egymásnak örömet szerezni.
Talán elfelejtjük karácsony élő ajándékát,
és szívünkbe engedni naponta Isten szent Fiát.
Mindenhol a látóhatárig csend, nyugalom, béke,
Átölel a magas ég ringató, áttetsző égszínkékje.
Sors útvesztőjében egy kóbor lélek pihenőt tart,
Kit a hosszú, rögös út porral-sárral betakart.
Egy régi könyvet tartok a kezemben,
alig vártam, hogy tartalmát átélhessem!
Csend borult a sötét, esti tájra,
kint némán világít a hideg hold.
Gyermekszívnek nagy ma a lármája,
mély álomba nem ringatja őt most.
Köszönöm az időt, hogy várakozhatok,
sok haszontalanságot félrerakhatok,
helyet készíthetek a szívemben,
hogy Te beléphess az életembe.
Oly nagy kincset kaptam régen, születésemkor,
melyet büszkén őrzök, legyek a világon bárhol!
E drága ajándék kelti életre mindenkor
azt, mi körülvesz, éljek otthon vagy bármily távol!
A szeretet ma benned öltött testet,
a Földön emberek közt kaptál helyet.
Megszülettél! Ez most a te napod!
Az égen kigyúlt a saját csillagod!
Teremtett Földnek kerekségén
Időtlen időnek végtelenségén,
Két kis porszemnyi ember
Mennyei ajándékozója a Mester.
Esőcseppek kopognak ablakomon,
kézen fogva leperegnek,
sietősen integetnek...
Kérdésemet látják-e az ajkamon?