B. Szalay Károly
Az életed során
többször vagy úton
egyedül, esetleg társsal,
gépkocsival, netán buszon.
Eljött ismét
a szerelmesek napja,
fiú a lányt
virággal boldogítja.
Egyszer fent és egyszer lent,
lehet ez így talán az életben,
egyszer fent és egyszer lent,
így forog, forgatod
a sorsod az életben.
A szeretet fénye
csillog már az égen,
a boldogság reménye
ellep majd egészen.
Piros a sapkája,
fehér a szakálla,
igen nagy puttonya,
kis gyerek csodálja.
A szerelem mindent legyőz,
a szerelmes sokat időz -
szerelmével, sok órát, percet,
tálcán kínálva szívet, lelket.
Minden évben nagyon várom,
hogy szeretteimhez eljussak,
síremlékeikre helyezem el virágom,
s Értük egy imát elmondjak.
Már vénülő kezemmel
óvlak, nagyon féltelek,
már vénülő eszemmel
sokasodnak védő intések.
Aranyló fényével
világítja meg a tájat,
maradék erejével melegít
meg minden tárgyat.
Sietünk, sietünk,
de sajnos, időben
oda soha nem érünk.
Hajszoljuk az időt,
a meglévő teljesítményt,
kitesszük a lelkünket,
akkor sem érünk el eredményt.
Aludj, édes, álmodj,
pihend ki jól magad,
szedd össze erődet,
kapd vissza nyugalmad.
Az emberi egészség
olyan, mint egy kincs,
sajnos, egy idő után
úgy néz ki, hogy nincs.
Megszületsz, felnősz,
beállsz a társadalom
katonái közé,
s mint minden ember -
itt a Földön megpróbálsz
a nehézségekre felkészülni.
Éppúgy, mint az erdő zöldjében,
hol csiripelnek a madarak,
az óvoda udvarán is gyerekek
oly édesen zajognának.
Azt a dolgot, feladatot,
mit Rád bízott az élet,
ne kritizáld, ne válogasd,
találd meg benne a szépet!