B. Szalay Károly
Nem adhatok mást
Neked, csak a szívem,
nem nyújthatok mást
Neked, mint a lelkem.
Szép szavak,
gyönyörű bókok
szerelmes embertől
megszokott dolgok.
Van egy kezdete,
s eljő majd a vége,
hogy miként zajlik le?
Az egy hétfő rejtélye.
Elmúltak már az ifjú évek,
de az idősebb kor is
hozhat szépet,
tudomásul kell venni,
ezek a tények,
ha az ember elhagyta
már az ötven évet.
A férfi lehet léha, csapodár,
mondhatná rá ezt egy anyuka,
válhatna belőle mégis idővel
a világon a legjobb apa.
Járom az utam,
járod az utad,
üt, ver Téged -
és engem az élet,
ha a jókedv -
hozzánk betéved,
talán ad egy kis-
derűt, szépet.
Megszületett, megszületett
a szülők örömére,
édesanyja, édesapja
elhalmozza minden jóval
a közelgő gyermeknapra.
Szíved segítsége
árad mindig felém,
lelked érzékenysége
biztos csak az enyém.
Ha majd egyszer
nem leszek melletted,
egy virág legyen -
mint kényszer,
a legszebb emléked.
Eljött végre
most már itt van
a várva várt,
szép kikelet,
s ezen a szép
tavaszi napon,
ünnepeljük a
húsvéti ünnepet.
Még "nem tudhatom",
mit hoz az élet,
a megélt korom
magyarázza az egészet.
Leselkedik már a tavasz,
betenné Ő a lábát,
a tél viszont ravasz,
nem engedi még állását.
Itt vagyunk, ott vagyunk,
töltjük az időt,
nem tudhatjuk előre,
hogy mit hoz a jövőnk.
Emlékszem, fiatal koromban
kötelező volt a hittanóra,
a pap bácsi mindig mondta,
az imádság megtanít az igaz szóra.
Mint minden év végén,
ígéretet teszünk,
hogy az Óév után
megváltozunk,
mások leszünk.