Bakonyi Ferencné Torma Ilona
Vénséges vén, szálló idő,
áruld el még, hány esztendő
van előttem, hányat lépjek,
milliót-e, vagy még többet?
Mikor volt, amint lábra álltunk,
anyánk mosolyogva nézte,
amint totyogva ballagtunk...
Vigasztaló mosoly volt arcán,
mikor totty, elestünk...
Kis fekete,
ahogy mondják,
benne legyen
minden nő szekrényébe`.
Régen volt erdőben
vadont jártuk ketten.
Apám jól ismerte
és felderítette.
Ablakok, ajtók ráccsal bezárva,
csend van, csak az idő munkál.
A csend néma, csak a gondolat száll.
Miért nem tudni, az embert mi várja?!
Reggel toppon felébredtem,
vidáman a kertbe mentem.
Leszedtem egy kis ezt-azt,
áldottam e kedves tavaszt.
Hagyjuk a fákat virágba borulni,
a szerény ibolya tudja a dolgát.
A természet rendje az évszakváltás,
emberi kapzsiság a mellékhatás.
Most
itt az idő a nyugalomra,
a megbékélésre, a tettekre.
Csak azt kell tenni,
amit meg kell tenni!
Tavasztündér járt itt
fátylát fellebbentve,
csókot lehelt széjjel
virágra, kertekre.
Életérzések
Bár életünk során úgy érezzük,
előre megyünk,
de valójában körbe-körbe.
Első perctől a BOLDOGSÁGOT keressük,
szapora léptünk
egyre visz, bizalommal vezet a jövőbe.
Tüntetéstől a hóvirágig - sőt azon is túl!
Nőnapra
Mára már annak is 163 éve,
hogy utcára vonult sok munkásnő.
Egyenlő jogokat és bért kértek,
kezük és agyuk is, mint férfierő.
sziklák közt kibújik
szép havasi gyopár
fényévnyi az idő
mióta itt vársz rám
A látóhatáron túl,
ott már csak
a feltétel nélküli szeretet,
nincs alku, nincs féltés,
nincs féltékenység,
csak az elfogadás,
az együtt-rezgés,
a megérkezés.
Ez a két szín kíséri életünk,
fehér a pólya, mikor születünk.
Fehér a zokni, jelzi ünnepünk,
fehér ostyával üdvözül lelkünk.
2020
Felvirradt az új esztendő,
a szívedet tárd ki,
beleférhet a nagy-világ,
ha akarod, bárki.