Bakonyi Ferencné Torma Ilona
Hová lebben a lélek,
ha utolsó lehelettel felszáll?
Elhalkul, elül a lét,
lakat kerül a szóra, könnyár.
Most - álljunk meg egy szóra,
tegyük mérlegre dolgainkat.
Ilyenkor az év elején mérjünk,
számoljuk ki, milyen is volt elmúlt évünk...
"Hazafelé"
Száll a dallammal a lelkem,
lepke-szárnyon lebben feléd.
Felemel, elreppent oda,
egykor így léptem eléd.
Őszi serte-perte,
gyerünk ki a kertbe,
szedjük ki a répát,
zellert és a céklát.
Érzem a fényt
mikor oly mély az éj.
Érzem szeretetét
fogom üzenetét.
Csend isteni adomány,
a test, a lélek étke.
Megpihenni ormán,
vagy csendre ítélve.
Oly korán esteledik,
nyugaton lebukik a nap.
Aranysugarával visszaint,
körötte az ég sötétedik.
A hétmérföldes sors
néha bizony túllő,
ígér, reményt-kelt,
de visszájára fordul.
Ha bevillan valami új,
jön az új lehetőség,
mindig tenni kell érte,
megélni minden percét.
Láttam anyámat szépen megöregedni,
Annyi éven át együtt tudtunk élni.
Dolgos, testerős, törekvő asszony volt,
Pedig megviselte a sors, örökké robotolt.