Balassa Katalin
Csendben telnek sorban a napok,
Egyre többször csak Rád gondolok.
Nem foghattam kezed, mikor útra keltél.
Egyedül indultál és egyedül mentél.
Szilveszter éjjel csillagok ragyognak,
Itt-ott petárdák hangosan durrognak.
Nevetés tölti be a sötét csendet.
Ragyognak fényesen, csendben a Lelkek.
Mosollyá szelídült körötted a CSEND.
Orgona bontja virágát a Fényben.
Arcodon tündököl a fájó könnycsepp.
A Nap puha fénye lágyan törli le.
Lelkem szivárványvirág,
szirmai létem sora.
Álmaim ajtókat tár:
Életem nem mostoha.
Mottó: E földön mi csupán vendégek vagyunk...
Érkezünk nagy hanggal, majd csendben távozunk.
Pirkadattal indul, éjjel zárul múltunk.
Utunk mosoly, dal, néha könnyek szegélyzik,
minden vidám nappalunk játékkal telik.
Az Évek szállnak, és változik minden.
A Lélek figyel, híven rögzít mindent.
A Szépség mulandó - mondják a Bölcsek...
Helyébe ülnek szemedben a könnyek.
Gyermeklányok künn a réten
vidám fogócskát játszanak.
Kergetőznek önfeledten,
nincs bennük félsz, sem kárhozat.
Tulipán kelyhe bomlik,
lágy szellő simogatja...
A hajnal pírja játszik
szirmain csalogatva.
Légy erős, a világ kegyesen feloldoz...
Testén Európa önsebeket foltoz.
Szavad őszbe hajlik, míg tél ül a tájon.
Madár szava hallik, gubbaszt egy faágon.
Göröngyös utadon nehéz a Megváltás...
Álomvilágodban nem találsz megoldást.
Suhanó árnyak kísérik lépteidet...
Anyád ölelő keze védi éltedet.
A szívem húrjait pengeted:
rezzen minden sor egy-egy húron.
Idézi ifjonc életemet...
elmélázok kicsit a múlton.
Hallani véltem egyszer a Csendben
Madarak röptét és lágy zeneszót...
Trillázva húzta - szakítva lelkem -...
Magány érinti fáradt arcom.
Könnycsepp redőin végiggördül.
Suttogó hangon mégis mondom:
Lelkem lassan megszelídül.