Ballai Erzsébet
Minden rólad mesél.
Az ágy, terítő, a kopott szőnyeg, a bögre is rólad beszél.
S virágok zengik a neved,
arcképed egy üres lapra festi egy ecset.
Szeretlek ha nem is mondom,
veled megszűnt minden gondom.
Veled újra gyermek vagyok,
veled arcom újra ragyog
Van nekem egy jó barátom
ő mindig tudja mi a bajom.
Már régóta ismerem
és nagyon szeretem.
Emlékszem még milyen volt a szakítás.
Hogy minden pillanat még egy felháborodás.
Azt állította, hogy megcsalom.
Pedig tudná, hogy még mindig őt akarom.
Tudná, hogy szívem érte ég.
De elvesztettem minden reményt.
Az én nagymamám erős volt és egyben gyenge.
Tiszta és ártatlan volt az ő lelke.
Feldúlta lelkemet ez érzelem.
Ez nem lehet más, csak szerelem.
A szerelem, melyet annyira vártam.
Itt van, tessék: rátaláltam.
Nemrég volt, még tisztán emlékszem,
Mikor először gyönyörű szemeidbe néztem.
Egy nap, mely olyan más -
Most születik meg minden vallomás.
Mindenki arra emlékezik,
Kiről a nagyja nép elfeledkezik.
Álmodtam veled szépeket
Hogy egy nap majd a feleséged én Leszek
Hittem hogy boldogok lehetünk.
Hittem hogy megvan mindenünk.
Egy barátnak
Még igaz nem ismerlek
Bár azt tudom, hogy szép a neved.
Mikor veled beszélek, boldogabb vagyok
Folyton magamban mosolygok.
Dávid nagyon sajnálom,
de én már nem szeretlek.
Soha nem szerettelek.
Nem akartalak megbántani
és érzéseiddel játszadozni.