Balogh László Tamás
Ha mély levegőt veszel, csak fújd ki szelíden,
Mint amikor a vihar megpihen,
Nyugtával dicsérd a napot,
Mire feljön a Hold, az emléke megkopott.
Csalogatnak a távoli dombok,
Azt hiszik, hogy az ember mindig boldog,
Minden folyónál állj meg egy percre,
Dobd bele a bánatot, vigye innen messze.
Anya, mért mentél el?
Úgy hiányzol! Fáj még a szív!
Mindig gyászol, nem vagy már itt,
De bármerre járok, emléked él, nem vagy távol.
Meleg kezed végigsimogatta arcomat,
Ügyeltem arra, hogy lásd a mosolyomat,
Bátorítson téged a gyógyulásban!
Rohantam hozzád versenyfutásban!
Mint egy elhasznált, ócska dolog,
Eldobsz, és én belepusztulok,
Levélpapíron az üzenet,
Elfelejtetted már a szívemet.
Kedvednek csak te szabsz határt,
Benned rejlik az értelem,
Szíved nem fáj, neked semmi nem árt,
Nekem te vagy! A történetem.
Nem tudom, mit gondolsz te rólam?
Régen egy kicsi gyermek voltam,
Még most is egy senki vagyok!
Nem úgy élek, mint a nagyok.
Harcolunk a vírus ellen,
Pedig nem ez volt a tervem,
De nincsen okom a pánikra,
Ha számíthatok a másikra.
Mint az ékkövet, úgy őrzöd az álarcod,
Nem nyerted meg az élettel szemben a párharcot,
Neked másképp telnek a napok!
Szemed az álarc nélkül is ragyog.
Ti vagytok a nők, akinek megháláljuk
A belétek vetett bizalmat, nem is számláljuk,
Ti vagytok az élet kezdete,
Amit szeretettel meghálnak, érezted-e?
Télen hidegben, nyáron melegben néztél a szemembe,
Nőnapon is te jársz a fejembe`.
A jövőt már te sem foltozod,
Te, aki egész életében dolgozott,
Legbelül érzed, hogy mit is veszíthetsz,
Most kerültél bajba, mégis te segítesz.
Miért kell mindig a rosszra gondolni?
A jóságot porba tiporni.
Nézz a szívedbe, és meglátod!
Az a szó, hogy szeretet, nem egy átok.
Szeress! És élhetek veled,
Nem vagy te kín, sem gyűlölet!
Nem vagy vak, aki látni tanul,
Nem tűnsz majd el nyomtalanul.
Valaki titokban rólad álmodik,
Valaki érted meg is változik,
Valaki sír, érted fohászkodik,
Valaki rólad szövi legszebb álmait.