Balogh Zsuzsanna
Voltam vigasz, könnyet törlő,
Voltam mosoly, szívből jövő.
Voltam virrasztó, kit ébren ért a hajnal,
Voltam fiatal lány hosszú, szőke hajjal.
Közös iskolánkból százfelé vitt utunk,
50 év után ma ismét találkoztunk.
Hosszú idő telt el, elnyelte a semmi,
Rohan az idő, bizony, nincs mit tenni.
Írni csak őszintén lehet,
Élni csak igaz módon.
Amikor egy belső erő
Vezeti a tollat a papíron.
A természet pihenni készül,
A nyár helyén már az ősz ül.
Fakón, álmosan kezdődnek a napok,
Ködbe burkolózva jönnek el a fagyok.
Más az íze a kenyérnek,
Boldog falatok.
Mióta gyermekeim születtek,
Boldogok a napok.
Mennyi szín és mennyi érzés,
Mennyi szó és mennyi kérdés,
Mennyi jel és mennyi öröm,
A Föld az életünk! Köszönöm!
Néma ég alatt a nap érlelte szőkére a búzát,
Sok dolgos kéz segítette az apró magok útját.
Ezer ablakot nyitunk a világra,
Bámuljuk a monitort megbabonázva.
Gyűjtjük az ismerőst, felét sem tudjuk, kicsoda,
Ha néha köszönünk az utcán, az már egy csoda.
Erős két keze vállamon pihen,
Maradásra bírnak az elmúlt évek.
Pedig lassan tíz éve, hogy nincsen,
Szavai ma is figyelmet kérnek.
Vonat kerekével együtt zakatol a szív,
Amikor a múltunk látogatóba hív.
Mint a gólyamadár, kit visszahív a fészek,
Aki innen indult, mindig visszatérhet.
Labda gurul, hinta száll,
Örömöt kap, ki arra jár.
Gyermekkacajt visz a szél,
Szíveken olvad már a tél.
Az időskor a lélek koldustarisznyája,
Az ember nagyon nehezen veszi a vállára.
A legnagyobb tolvaj a múló idő,
Meghagyja-e, ami fontos, ha az ember felnő?
Íme, egy nap, hogy emlékezzünk!
Nincs más dolgunk, csak szeressünk...
Költészet napjára
Milyen világ lesz az, ahol gyűlöletet ültetünk?
Arra felel az élet, amit elvetünk.
Gondolat és a szó, ami elhagyja a szánkat,
Bőséges termésünk öröm lesz, vagy bánat.
Engem nem csókol homlokon a múzsa,
Tollamba a szavakat a lelkem dala súgja.
Oly tisztán hallom, hogy mit akar mondani,
Hagyom a kezemet szelíden vezetni.