Bánlaky László
Este, mikor egymástól elbúcsúztak,
megbeszélték, találkoznak kilenckor,
ha jó az idő, kicsónakáznak.
A költő felelőssége
Fáradt szemem nehezen rója a sorokat,
mert írnám én csupa nagybetűvel kiszedve
zúgó folyamként kiömlő panaszaimat,
skarlátvörös soraim fehérre feltéve,
zokszavaimmal külső világom felrázom,
igazságom a semmibe belekiáltom.
Melegfront közeleg,
mondja az időjós.
Feszülnek idegek,
szenved a fejfájós.
Lányaink négyen vannak,
(és egy ifjú is, magnak),
lányunoka is van négy,
dédunoka még csak két.
Feledjük lassan hóviharokat,
barlangból előcammog a medve,
szél hátán terül ibolyaillat,
harmatcsepp egy hóvirág-levélen.
Szelíd dombok között, fűben gazdag réten,
kis patak csordogál, fürdik a napfényben.
Partján szomorúfűz, búsan egymagában,
nincsen még egy társa a rétnek hosszában.
Vajon hányszor gyönyörködtem Budapestben
a Halászbástya kőkorlátján támaszkodva?
Elméláztam a szép Duna-hidakon,
Napsugarak vibráltak a vízen, Parlament
a partot koronázza
Igaz mese
Hatvan, de fiatalos tanár,
haja viszont megőszült már.
Hiszi: tud még hódítani,
lányosztályban tetszelegni.
Yiji ang nan
Új évre
kedvet, alkotót,
mesteri fantáziát,
új versformát, szépet,
olvassunk Téged.
Az év utolsó napja lett szilveszter,
forog szegény a sírjában elégszer.
Krumplis lángost süt barátjának Eszter,
holnap vizsga, véget ért a szemeszter.
Szép tavaszi nap nyári meleggel
sétára csalogat, céltalanra.
A kurta szoknyák már előkerültek,
forog utánuk a férfinép.
születése 140. évfordulójára
A langyos napsugár csábított sétára,
gesztenyesor őszi hangulatba ringat,
séta, friss levegő fáraszt, jó borra szomjazom,
a Kéhlinél járok, vár terített asztal.
Az őszi szél elsöpörte
Diófánk minden levelét,
Vihar hozott hófelhőket,
Először esett hó idén.
Négy vasárnap várakozás,
Teljesedik be az írás...