Bánlaky László
Repedt rögből a szomjazó giliszta
vizet kutatva kidugja fejét,
tüzes naptól csupasz bőre kiszáradt;
föld alá bújt mezei egér.
Tízéves még alig múltam,
lovat csak alulról láttam.
Barátom apja birtokán
istállóban kilenc ló állt.
Afrikai széllel jött a hőség,
negyven fokon a hőmérő árnyékban...
Verset szerettem volna írni,
szomorút, kedves barátomról;
szíve kihagyott - egy ütemnyit.
Házunk előtt kicsi kertben
éveken át gaz "virított",
két sarkában elhanyagolt
bokrok pókhálólepellel.
Verőfényben fürdik a város,
madárdal úszott a légben,
terítettünk vörös brokátot,
vázában orgona díszítse.
Szeretem a telet, puha hópaplanát,
naptól tükörjeget, a szánkót, korcsolyát,
hósapkás fenyőfát ablakon át nézni,
megfázástól testem meleg kályha védi.
Borúmra jött ma hajnalfény,
szívem új ritmust dobogott,
Sztravinszkij dallamán zenélt,
peregtek bennem üstdobok
Ültem kint a tengerparton.
Szél fodrozta hullámokon
visszaverődött sugarak
(apró tükör-darabokon)
a szemembe vakítottak.
Hajnali fény bíbor ragyogása
tudtunkra adja Nap ébredését.
Lassan pereg le a homokóra,
rövidül árnyék, éri zenitjét.
Itt kurrog a párkányomon,
fejét kérdőn hátrahajtja,
hol van a megszokott morzsa?
Reggelimet alig várom.
Vakítón szikrázó villanások
cikáznak bolond összevisszaságban
a sötétbe borult ég peremén;
csukott szemmel velük szédültem én.
De szeretnék öledbe kucorodni,
drága-drága, jó Édesanyácska,
Ősz fejem puha öledbe, nyugtató,
régi altatódalom hallgatva.
Zuhany alól hogy kiléptem,
indult alattam a szőnyeg,
(hogy letettem, nem figyeltem,
vizes kövön siklott szépen).
Reggel borús hangulatban ébredtem.
Hideg szél, leszakadni készülő ég,
(halott rokonokkal álmodott nejem),
varjú károgja szomorú énekét.