Bánlakyné Moravetz Edit
Altatódalt fütyül a szél este.
Ragyognak a csillagok az égen,
Hold a Vénuszt táncra kéri éppen.
Elpihent a város, nyugszik csendbe`.
Fohász
Vibrál a levegő,
tikkasztó a nyár.
Kopár a legelő,
szomjazik a nyáj.
Pirkad a hajnal,
bíbor a táj.
Fecske cikázik,
hazatalál.
Kettőezer huszonegyben
esett egy nagy csoda!
Olimpiára készült az
egész Kiskorona!
Fecskeköszöntő
Ó! Mily nagyon, szívrepesve vártuk
érkezésük!
Naponta lestük, hazatalálnak?
Itt a fészkük!
Fájó búcsú - mégis remény
Sokszor hallottad, "felhők fölött kék az ég",
zord időben elhinni mégis oly nehéz.
Ma éjjel álmomban újra otthon jártam,
köszönteni mentem drága, jó Anyámat.
Óvatost öleltem, hisz olyan törékeny,
reméltem, bajoktól örökre megvédem.
Ó, be sokszor hallom
múltból csengő hangot,
ám ez most valóság,
dobban szívem nagyot!
Elhamvadt a parázs,
nincs, ki tüzet rakjon,
aki tűzifákat
baltával aprítson.
Második húsvét immár reménykedve
Tavaszi Nap ontja biztató sugarát,
nyitott ablakon át hallom madár dalát.
Körbelengi szobám illata friss földnek,
áldó üzenete ez a természetnek.
Ragyogott példaként kék bolygó az égen,
mit univerzumból gyönyörködve néztek.
Telve boldogsággal itt lakók élete.
Vágyott idejutni, aki csak tehette.
Imádságom száll az égbe,
közvetlen Jézus elébe.
Egymásba kulcsolom kezem,
könyörgök hozzád, Istenem...
Tárd ki, költő, tárd ki biztatón lelkedet,
szívrepesve várnak erre az emberek.
Hosszú heteken át furcsa álmok leptek,
odaátról jöttek rég távozott lelkek.
Szüleim, testvérem, rokonaim sorban,
követték barátok folyvást, lankadatlan.