Baranyai Laura
Életem egy kettős szóló.
Napfény, holdsugár,
Holdfény, napsugár.
Végig virrasztva egymagamban.
Vonzom a szomorú szemeket
A segítség után kiáltó kezeket
A traumatikus tekintetet
És a fájdalommal teli túlhalmozott elméket
Te vagy az egyetlen, kivel kész lettem volna mélyre merülni.
Maszkokat letépve a világ végéig kézen fogva rohanni.
Minden nap megvárattalak, majd szívem mélyéről akartalak.
Akaratom ellenére fölöslegesen körbe-körbe futtattalak.
Eső
És tűz.
Olykor hulló lángnyelvek.
Remélem megélem, hogy 28 legyek.
Míg tegnap úgy harcoltam az alvásért.
Reggelre az éjszaka közepén várva
Újra nyithassam két barna kapumat,
Így kelhessek, ugyan kifáradva.