Barkaszi Ildikó
A túl nagyra tört várostól akkor még megvédett neved.
Aztán, mint a város nagy falai, hirtelen elhalkultak a dalok,
és összeomlott bennem mindened.
Majd hosszú ideig nem tudtam, mitévő legyek...
Pártfogóm, barátom, kedvesem, ki az, akim te vagy?
A mindenem, a senkim? Az, aki nem az,
kinek mások hisznek, és akinek mondanak
vagy gondolnak, akik nem tudják, ki az,
akit a mindenek mögött a kevesek ismernek csak.
Kezed a nyakamon, kezem az arcodon,
enyhítenék vele magányos harcodon.
Víz alatt vagy mélyen, nyitott szemmel álmodsz,
más dolgokat látsz, mint amiket én látok.
Hogy vagyok, kérdezik?
Hát vagyok, ahogy vagyok.
Nem tudom, hogyan kell,
hogy ne legyek sehogy.
Nem ölel többé már át karod,
és elszivárog lassan ajkadról szavad.
Utoljára érintettél az utolsó hajnalon,
és szívveréseidben utolszor hallgattalak.