Barna Józsefné
Mesebarlang a bábszínház,
remek, színes a paraván.
Előbújik két figura,
kicsi Tádé és Mazsola.
Nappali ragyogás,
Tó vizén csillogás,
Lombok tükörképe
A tónak szépsége.
Napok óta zúdul ránk Isten áldása,
hol csendesen hull alá, hol meg ádázan.
Ernyő alatt gondolatok, mint az idő,
hoz fel szomorú-szép emlékeket, s midőn
Kicsike bimbó nyíló vágya
boldog kerteknek illattára!
Napsugárban üde virágok,
Hold, hozz álmot, békés világot!
Szívekben kihűlő láng,
Zavaros tudatosság,
Ó, Isten, bűnbocsátó,
Lenézel s látod, íme,
Így hervad a szép virág,
Tévútra lépett világ.
Lassan nyitod szemed világát,
majd hinted az éj csodás álmát.
Amikor azt hallod - szeretlek,
Isten halkan szólal meg benned.
Dunyha alatt alszik a tér, a pad,
havas dombon játszik a kis csapat.
A hintát enyhe szellő mozgatja,
a bokrot fehér lepel takarja.
Énemből kikívánkozó gondolatokat
szép sorjában papírra vetem,
hát így szerzek magamnak termékeny napokat!
Életet adó, ezerarcú táj,
a nap pírja a holddal paroláz.
Fel a magasba, fel-fel a hegyre,
mint sasmadár, szállni az egekbe!
Gondolatom már, ó, de messze száll,
Gondolatom - üde, szép ifjúság!
Gondolatom repül, mint gépmadár,
Gondolatom - drága Édesanyám!
Csodás természet, mindenható vagy te, jó,
művészeti alkotó, ha nem a legjobb!
Szivárványszín is az égen a te műved,
általad milliárdnyi csillag gyűrűzhet!
Békét a világnak
Ó, jaj, szakadni látszik vén szívemnek húrja,
veszendőbe ér az emberiség útja!
Égtek lelkemben lángsugarú dalok,
ifjú éveim ej`de messze járnak!
Sorsom kabátján már kopott gomb vagyok,
fecskéim bánatos dalai fájnak.