Barnaby
Nézd, kedvesem, a kezem hideg.
Nem melegít tüzed, add a tied!
Szemem is fáradt szomorú,
ha nézlek, elmúlik a borúm.
Akartam szép tavaszverset írni
zöldellő kikeletről,
madárcsicsergésről, sarjadó szerelemről,
de mérgez a média...
Az én mamám egy egyszerű asszony,
hallgatag.
A gazdagságot nem pénzben méri,
nem szándéka, hogy mosolyt fakasszon,
dalra csak.
És mindenkire az Úrnak áldását kéri.
Tavasz-ölelésében ringatózik a Kikelet,
Rozsda hull a téllel, zölddel éleszt szíveket.
Úgy danolászik szívszerelemmel
rézbegyű sármány! Hívja a párját.
Hangos a környék, feltörik csöndjét
lágyan a trillák. Boldogan írják
dalba szerelmét. Hogyha sietnél,
gyöngybegyű kincsem! Árvulok itt fenn
naspolya ágán! Jövök, ha vársz rám!
Az első telihold viaszos, bágyadt fénye
Hidegen nyalábol ölre felhőt.
Mozdulatlan holdbéli lovas- bárgyú képe
grimasztalan. Talán gyerek, talán felnőtt...
Földre fűszál hajlik, vércseppek talán?
Sors-pecsét. Elszabadult indulatok.
Szó-rakaténúsz, szó, ami rébusz -
zsong a füledben. Önkívületben
várod a fényt, a lámpást,
hogy rád telepedjék az áldás,
("in nomine Patris")
mely boldog révületben átvisz
a teljes megkönnyebbülésbe.
Talán a sötetség vége-végre...
Kérkedő napfény gömbölyödik az ablakon,
Radiátoron szárad komisz-kenyércsücsök.
Kihűlt teámra telepedik álmos vasárnap.
Magamra húzom az ágyat - melléd ülök.
Kiöklendezni készült a város
magából -
erőtlenül, rád-éhes szemekkel jártam
a makadámon kóborolva.
Árván hulló levél.
Múló emlék az ősz,
ha álmán győz a tél,
s kinn hópihe kergetőz`...
Istenek! De rég volt,
mikor hajdan köztetek
úrrá lett a döbbenet,
és üszkösödött fellegek
emlékeztek, milyen volt
a vanília égbolt!
kenyérsütés
Készültségben a pék, ásít a pékinas.
Álmosak a reggeli fények, lustán ébred
a város. Kökényszínű, hajnali égen
szürke felhők takaróznak, a kékre
bádoglavórok csendjébe csobban
csepp-csepp csapvíz, nézi az égő
villanykörte, néha pislant egyet.
Hiénák közt idegen a jámbor,
Acsarkodva nézik.
A friss vér szagától beindul az állat.
Tépik, marják, több sebből vérzik,
Nincs pátosz, csak közöny, és semmi sajnálat.