Barnaby
Jót már nemigen teremthet az Isten.
Nincs, mit feledhet a kíváncsi ember,
itt lenn minden kánaáni.
Tél búval, gond.
Nevetsz, bolond,
talán a nyár jár eszedben?
Ringó csípővel...
Elmerengek az alkonyati ég felhőin,
néhol bíbor-mályva, narancs vagy arany.
Skarlátbíbor horizonton fényesedik csillagszem,
Végtelenbe tárt kapu, nagy a zaj vagy nagy a csend?
Tétova idő, málló percek,
pillangószárnyon reszkető világ.
Hajnali sóhajok, álmatag ébredéssel,
Szürke ködben párálló szántás -
zsíros korom-rögök. Zöld vetésben
elnyúló barázda. Árokparton fázós füzek...
Lehullt elém egy sárga levél,
A nyár még átölel melegével,
Méz arányával csókol az ősz,
Nem hivalkodik bűv-erejével.
Most hol vannak Ők,
a rég elmenők,
A félárva szentek?
Messzire mentek.
Hát itt vagytok újra, ti régi játszótársak!
Kisfiúkból komoly felnőttekké váltan
Apák, nagypapák, örömszülők,
Halántékokon ezüstben őszülők.