Békési Fanni
Glaucoma
Színes a világ.
Csupa tarka.
Míg le nem sújt rád a
Zöld Köd marka.
Síró, őrjöngő viharok
tombolnak az éjszakában,
mint a háborgó nyár
legvégső kiáltásai
Merengsz, milyen jó volt falevélnek lenni?
Odvas életfán a napfényben csüngeni?
Költözés
Letelt az idő, amit itt töltöttem el.
Szilánk-sebző szavak többé nem érnek el.
Ma még azt mondják, a holnap vár.
Húsz év múlva már romokban áll.
Sárguló albumból kihulló kis kép
kezedben. Szép, bár már elfelejtetted rég.
Túl az iskolán
Mióta csak elhagytad az alma matert,
mióta csak a csengő utoljára szólt,
mióta csak megtetted a nagy lépést,
mióta csak megragadt az érzés...
Tablóképekre
Tablókép 1:
Bár az idő gyorsan halad,
de marad néhány fénykép,
mint egy-egy kimeredt pillanat,
hogy ne felejtsd el,
kik kísértek utad alatt...
Feketén gőzölgött, ki nem mondott szavak,
tomboló örvényt kavart kanalak.
Tinta, mi hirdette jövőnket,
hömpölygő árként széttört rácsokat, láncokat.
Dobpergés és csinnadratta,
cifra népek díszmagyarba.
Az ünnep feszülten figyel,
az izgatottság táncra kel.
Tündérporos mézes csupor.
Pihe-puha vattacukor.
Mi százezer szóban is egy.
Fehér hollónál ritkább kegy.
Miért van az, hogy ti bennem
csupán csak egy betűhalmot láttok?
Miért volnék én száraz anyag,
mit egy poros tárból előástok?
Nap mint nap látod vagy mégsem?
Mosolyog, de nem egészen!
Bőszen tanul vagy csak elmereng?
Mire gondol, azt ki mondja meg?
Egy röpke, felvillanó szikra,
ez szárnyaló képzeletünk titka.
Egy tizedmásodperces ragyogás,
amikor minden, mindenki pompás.
Dobverői nincsenek kezedben,
hallgasd hát figyelmesebben!
Tam-tam, tatám-tatám.
Egy szürke reggelen,
amikor kinyitottam a szemem,
fagyos, deres, téli képet vártam,
mert álmomban havat láttam.