Bel Corma
Egy titkot súg a harmatos,
édes ráncokba gyűrt selyem,
hűs testén illatod remeg:
boldog múlt, álmatag jelen.
Az arc, mit egykor
egy szomorú
festő álmodott
vászonra, mára
már megkopott.
Holdszínű hullámba álmodott fájdalom
vad, hűvös pengéje áthatol álmomon.
Ha hideg lánggal lobban a tűz,
ma jeges fénnyel táncol a szűz
szomorú estén.
Dermedő sár a bőrömre száradt,
égő szemem kialvatlan, fáradt,
csak görcsösen szorítom puskámat.