Bene Györgyné Éva
A nap formálja létező testemet, a hold játékán feltűnni,
mint égi jel, láttam elmosódni képzeletem!
Este száll a csengő szánján,
rénszarvas csapattal együtt,
mikulás a krampuszokkal,
vidám ének hallatszik!
Már nem vagy közöttünk,
de mindig is szerettünk és emlékezünk!
Éled életed, mint bárki más.
Néha tomboló viharként,
máskor szavak édessége
csordul a szánkon.
Még most is a múlton rágódom,
ha csak rágondolok
annyi sebes, gyógyulatlan emlékekre!
Pünkösdi rózsát fakaszt a tavasz,
álmodni szebbet nem lehet,
hisz a szentlélek eljövetele itt van velünk,
s éberek leszünk, ha bennünk van!
Arcodat a boldogságtól a rózsaszirom festi meg,
üde bársonyosságával eleveníti meg!
Fény árad, s tündököl szemed,
mert ki házadba betér,
nagy szeretet öleli meg!
Ha hiszed még a szerelmet, boldogságot,
reményt fűzöl magadban,
ne tétovázz, álmod hidd, valóra vál`,
csak higgy önmagadban!
életemben
Nyáron, augusztusban, sötét égbolton,
tele csillagokkal bármerre nézek, már látom a csillagomat!
Úgy vágyok rád, mint a szarvas a hűs folyó vizére,
álmomban s képzeletemben az örök életre!
Még leesett hótakaró nyújtózkodik a tájon,
A vadállatok nyomai látszódnak,
de csakhamar elolvadnak.
Te légy mindig őszinte,
vágyaidat ne döngesse a vétekbe!
Kapaszkodj a szoros kötelékbe,
ha úgy érzed is, hogy már nem szeretnek
az érzéseid szívedben!
A múlt időnek varázsa
már halványodik bennünk,
de félelmeink látszanak arcunkon!
Ha összejön a család meg a sok barát,
víg hangulat kezdetét veszi,
poharunkat megtöltve
koccintsunk az új évre!