Bera Irén
Nem tömjénezzük a lelkünket,
pedig nagy szükségünk volna rá.
Hagyjuk, hogy mérgezzék létünket,
pedig lehetne itthon Kánaán.
Élj csak szerényen meghúzódva,
de azért vágyhatsz babérokra.
Nem szükséges nagy csinnadratta,
nem való a hamis fény, pompa.
Régen madarak ezre repült a friss szántásra.
Nem maradt a földben sem kukac, sem lárva.
Most fekete hátát sűrűn befedi a dudva...
Gondolatfoszlányok mindenütt,
csak össze kéne rakni.
Amit olvasok szíven üt,
fel kellene forralni.
Azok a mély sebek a szívemen
...a szavaid tőrétől születtek.
Rózsaszín szegélyt varrt felhőre a hajnal,
egy álom ismét befejezetlen maradt.
Vajon nappal megvalósul a folytatás,
vagy következik egy új lap, új állomás?
Ki magányosan útját járja,
Nincsen támasza, nincsen párja.
Temeti magát a munkába,
Fáradtan zuhan az ágyába.
A mosolynak és szeretetnek nem kell varázsdoboz.
Szívünkben hordozzuk, csak a lakat berozsdásodott.
A fény felzabálja a várost,
az utcákon fásult a tömeg.
Van, ki rohan, befal egy lángost,
zsebében pénz, nem kevés, köteg.