Bera Irén
...
Bárcsak örömtől repesne!
Simogat a Nap lehelete,
Pattanó rügy a tavasz üzenete.
Életed perceiben körbevesznek
Az ellenségek és a jó emberek.
Ne azt hidd el, amit jelenlétedben mondanak,
Mert lehet, hogy hízelegnek vagy talán ugratnak.
Tarka lepke röppen virágra,
Elidőzik, majd tovaszáll.
Elgondolkodom magam is, de kár,
Hogy nem tart örökké a nyár.
Szeretet kell, és a szívekbe béke,
Így gondoljunk szent karácsony ünnepére.
Ragyognak a fények, a földön sár és mocsok,
Riadt tekintetek, félve szállnak az angyalok.
Hamis volt mindaz, amit a szerelemről mondtál.
Csaló vagy, búcsú nélkül, egyedül távoztál.
Levél sem maradt, csak ami a faágakról lehullott.
Szavak nélküli szobák, kínzó üresség, visszhangok.
Ha csókod heve már nem éget,
add át szíved a feledésnek.
Ha nincsen tüze a régi fénynek,
az csupán csak kiégett fény lett.
Falevelek közül napfény simogat.
Sarjadó zöld csábítóan hívogat.
Virágok illata bódít, csalogat.
Távolban délibáb, szomjas föld tikkad.
Amikor a fagyok elfáradnak,
duzzadó ágon rügyek pattannak.
Körbetekint a tavasz hírnöke,
szerelmes harmat ül a tövére.
Miért nem süt a nap?
A zord felhők miért uralkodnak?
Miért bágyadt a fénysugár,
mikor a Nap a horizonton jár.