Bera Irén
Felemészt az érzelem,
Csitulj, csitulj, szívem.
Ha nem teljesedik ki ez a szerelem,
Mi a szívemben fáklyaként lobog,
Megéri akkor is az édes érzelem,
Mi a testemben lávaként forrong.
Köszönöm a fényt, mit a szívemben gyújtottál.
Köszönöm a reményt, mit csendben feláldoztál.
Egy csoda voltál, hamuból szikrázó parázs.
Érintésed, ajkad méze villanó varázs.
Könnyeid záporoznak, szíved kong.
Darabokra törte a szíved virágait.
Égőn sajog és több sebből vérzik most.
A sebek nyomán egyszer újra virág nyílik.
Még süt a Nap, néha dalolnak madarak.
Szilaj szelek tépáznak színes ágakat.
Az ég könnyeivel siratja a nyarat.
Szürke felhők mögül néha kiles a Nap.
Ha zavarnak a fények
vagy inkább a tények,
elhalkul az ének,
az emberek félnek...
A cigarettájából jó mélyet szívott,
szinte pattanásig feszült a tüdeje.
Borzadva az elmúlt éjszakára gondolt,
hisz` akkor döbben rá, hogy mindennek vége.
Süt a nap, mégsem trilláznak a madarak.
Jeges szelek pásztáznak csupasz ágakat.
Rád várok csillagtalan éjben,
és akkor, ha csillagok ragyognak.
Szerelmem tüze forrón éget,
fáklyaként izzik ölelő karodban.
Van egy kérdés, már régóta foglalkoztat.
Vajon a pletykálkodók tényleg gonoszak?
Kisded a jászolban békésen alszik,
Falakon kívül halk ének hangzik.
Itt van a környék apraja-nagyja,
hogy Üdvözítőjét imádhassa.
Csak helyben állok, dacolok,
és akkor is távolodok.
Ha nem akarok, haladok,
...észrevétlen hazatartok.
Aki a rosszat is derűvel fogadja,
neki nem romlik el sohasem a napja.
Aki az árnyékban is a fényt keresi,
őt az Isten óvja, lépteit vezeti.
fénykép alá
Falusi ház udvarán
üldögélek a diófán.
Áldott napfény süt le rám,
madár szól a fa ágán.