Bera Irén
fond rám két karod
mint fára az inda
borostád cirógasson
mint fát a levél...
Felhők tornyosulnak az égen
habos feketén és fehéren,
szél ecset nélkül fest szürkére,
pórul jár, ki nem számít dühére.
Haragudj! Ha azt hiszed, hogy arra van okod.
Haragudj! Ha így a gondot könnyebben hordod.
Parancsszóra nem születik
sem csecsemő, sem gondolat.
Hajléktalan sem hord magán
márkátlan, foltos rongyokat.
Miért bocsássak meg?
Nem vagyok Isten.
El nem követett bűnökért
miért nekem kell fizetnem?
Nézem a tájat,
kopasz faágak
merednek az égre.
Távolban sápad
a hegyek csúcsa hóval, jéggel.
Mostanában alig alszom egy keveset,
s hogy ne legyenek üresek a percek,
a múlton és a jelenen töprengek.
Ahova megyek, rögös út vezet.
Rég nem nyújt senki segítő kezet.
Utamon csak az árnyék jön velem,
ha nem süt a Nap, nincs társam nekem.