Bera Irén
Aki a rosszat is derűvel fogadja,
neki nem romlik el sohasem a napja.
Aki az árnyékban is a fényt keresi,
őt az Isten óvja, lépteit vezeti.
fénykép alá
Falusi ház udvarán
üldögélek a diófán.
Áldott napfény süt le rám,
madár szól a fa ágán.
A koporsóban csak a test,
a lélek még közelben leng...
A csend velőtrázón sikolt,
mert egy jó ember volt a holt...
Időd fogy,
és te mégis nézed a távolt,
már ne rágódj azon, ami volt.
Már nem akarok senkinek sem megfelelni.
Azt sem akarom, hogy elfogadjanak.
Nem kell az utcán sem megismerni,
a hazugságok, mi körülvett, undorítanak.
A lényeg rejtőzhet néhány szóban,
és írtak négysorost minden korban.
Csak én vagyok a fontos,
a zsebem legyen tele.
Csak én vagyok a dolgos...
Az unatkozó gyermek rosszalkodik.
Az unatkozó felnőtt gonoszkodik.
Szemkápráztatóak a fények.
(Vajon miért égnek?)
Hallik halkan néha az ének.
Elmentek mellettem az évek.
Kellett, hogy velük együtt lépjek,
Az is, hogy megelőzzem őket.
Leporolnám gondolatomat,
de száradt sár van rajta.
Átfestették szivárványomat,
bűzlik, mint erjedt alma.
Csak ülök csendben, és nézem a felhőket.
Színtelen nappalok, befesteném őket.
Rákenném a szívem összes árnyalatát,
Zöld felhőt és tengernek azúr illatát.
Te sohasem kérdezel, csak ítélkezel.
Erre téged senki sem jogosított fel!
Ha te magad oly nagyon boldogtalan vagy,
és a szívedet csalódottság nyomorgatja,
talán gerinces vagy, mint az éti csiga,
ha káröröm csal csak mosolyt az arcodra...