Berecz Anna
Picit árva vagyok.
A sok felleg alatt
Aprócska pont a fű,
Friss zöldjében hanyatt.
Hol a Te világod véget ér,
Az enyém ott kezdődik.
Holdfényes éjszakán,
Nyárnak szép évszakán
Melléd szegődik.
Nem egészen hét perc,
Ennyi elég lenne
Menekülni innen,
Áttörni a fénybe.
Mérgezem magam.
Létezem, s falam
Építem. Magam
Beveszem, míg alant
Megteszem. Nap
Nap után, s ha lassít...
Be sem fejeztem még a mondanivalóm, mikor
Kiléptél a szobámból,
Letoltalak volna, de
Felmentett a szívem a vádak alól.
...Kicsi a tér a szívemben.
Lehet a cél nincsen már messze,
De kinek a papné, kinek a pap se.
Álmatlanul fekszem a könnyes párnámon,
És Te jársz az eszemben, ahogy ülsz a párkányon.
Tengerkék szemeiddel enyéimbe nézel...
Lustán hömpölygött a folyó,
Fölötte nagy híd ívelt át.
Sötét borult a városra,
Nem hallatta már a zaját.
Mohás kőfalakon bevésve még
Láthatod talán nevem, s hogy rég
Azt reméltem, nem felednek el,
S mégis, ha szólok, senki nem felel.