Biró Ferenc Fredok
Térdig állunk a mocsokban
tehetetlenül, dühösen.
Választ keresve szavakban
magányosan és közösen.
Hiszek egy igaz Istenben, a Teremtőben.
Hiszek még az emberi értékben,
a szerelemben minden mértékben.
Itt vagyok melletted, de Te már alszol,
máshol folytatod megkezdett földi álmaid.
Ég felé repítettek angyali szárnyaid,
és mától mindenki csak téged gyászol...
Betűk kanyarognak a papíron
egymást jó szorosan átölelve,
hogy mindegyik a helyén maradjon.
(Várva az írói képzeletre.)
Mondd el, magadhoz miért is láncolsz,
hiszen Te is a kötélen táncolsz!
Hidd el nekem, mindegy, ki lép félre,
mivel együtt zuhanunk a mélybe!
Összekócolt érzelmeim
borzolják a lelkem...
Összegyűrött félelmeim
szorítanak engem.
Ülök a parton, nézem a vizet.
Fodrain színes levelek úsznak.
Elmennek, de máris jönnek újak.
Megigézik a bámuló szemet...
Felkaptam a fejemet a minap.
A színház plakátján ez állt: Iszap.
Kíváncsiságom nyilván érthető,
talán mértékegységben mérhető.
Vakon születtem, így nem láthattam semmit.
Beszélni nem tudtam, nem ismertem senkit.
Még azt sem tudhattam, hogy egy szó mit jelent:
egy pontot csupán vagy talán a végtelent?
Tollam könnyeivel itatom a papírt,
a fájdalom, mint a villám, cikcakkosan hasít,
ahogy szívem a bánatból nagy kanállal merít,
nyomorú lelkemből egy darabot szakít...
Óriás köpenyét ránk terítette az éjszaka,
elnyűtt gomblyukain apró csillagok leskelődnek.
Az ijedtségtől fehér Hold így nem maradt egymaga,
fényeik az álmodozó tó vizén tükröződnek.
Hátam mögül megszólított a múltam,
hogy hozott néhány "emléket".
Szégyenemben én a földre borultam,
és jöhetett az ítélet!
Elindultam, hogy igaz álmokat váltsak valóra.
Mégis először versenynek fogtam fel az életet,
és gyorsan leestem a magas lóról a padlóra...
Fájdalmas volt, de felálltam, mert a hitem éltetett.
Parnasszus múzsáinak magas hegye,
lélek gyümölcseinek édes kegye!
Méltatlanságomat én elismerem!
Mégis engedd kupámat merítenem,
hogy enyhíthessem alkotói szomjam!
Éltető ihleted magammal hordjam!
Létem csak átmeneti állapot,
nem akar senki ellene tenni.
Megszületni, bár lehet, nehéz volt,
ám örökbe fogadott a mennybolt.
Így lett röviden a nevem: Senki