Biró Gizela
Fényben fürdik a szeptemberi alkony,
Ezüst vásznára fest idilli színeket...
Pontosan ott vagy, ahol lenned kell,
Pontosan úgy szeress, ahogy szeretned kell,
Pontosan úgy ölelj, ahogy ölelned kell,
Pontosan úgy láss, ahogy látnod kell!
Augusztusi aranyló fényben
Úgy simul a Földhöz léptem
A Nap tüzében, s érzem,
Hogy valami forrón éget.
Dobban a szívem legbelül,
Tekintetem révbe merül,
Pihenni vágyom szüntelen,
Átmélázni folyón, vízen.
Varázspálcám megmozdítom,
Fűszernövényt meglocsolom,
Pelargóniát tovább tolom,
Citromfámat orvosolom!
Csak ülök és gondolkodom,
Vajon mit hoz a holnapom,
Milyen ember is voltam én,
Míg éltem e Föld féltekén?
Jó apám és gyermekkorom emlékére!
Hegyeken, völgyeken andalogva mentünk,
Kipirult az arcunk, boldogan nevettünk.
Kerestük a csendet, a mezei illatot,
Magas fák közt a kandikáló Napot,
Láttuk felkelni a Napot, a Holdat s a csillagot,
Melyeknek fényessége a lelkünkbe ragyogott.
Virágok kavalkádja,
Együttes tánca,
Feltűnik a réten
Fűszálak sokasága,
Szelek sóhajában...
Kisgyermekként jöttem e Földre
Szüleimnek örömére,
Nevelgettek, édesgettek,
Tanítgattak, ápolgattak,
Felnőttem, és ím, itt vagyok,
Örömmel írok és olvasok.
Csak megálltam egy percre, emberek
Ahol a szivárvány érinti a Földet,
Ahol a Nagyküküllő a vén fűzfák
Gyökereibe kapaszkodva ébred,
Csobban és fodrozik kőről-kőre,
Mint valami titkos zenére,
Itt e folyó vonulatán van az én Hazám,
S e helyet remény tölti meg.
Tudatos legyen örömed,
Minden rosszban a jót keresd,
Mert minden a javunkat szolgálja,
Gondoljuk át, mi a mának a tanulsága?
A természet szépsége a világ része,
Lepke szárnya, pázsit fénye.
Hajnali égbolton fény derengése,
Életünk, mint homokóra pergése.
E szál virág legyen a tiéd,
Pislákoljon a remény,
A természet meseszép,
Az ember jó utakra lép.