Bolonyi Benedek
Fehér álomképp.
Nézem a Holdat, és álmodom,
mert arccal fordul mindig felénk.
Nem fordul el soha, nem forog,
őszinte és nem csinál faragott...
Vágyom egy nő után
Augusztus után szeptember jön,
nőnek éjszakák, álmok, emlékek.
Szürkülő égbolton fakók a csillagok,
csak szívemben él fény, és ragyog.
Hatvannégy lettem
Olyan rég volt, hogy megszülettem,
minden oly szép volt körülöttem.
Szerelemből lettem, s mégis
apa nélkül nevelkedtem.
Májusi eső aranyat ér,
lelkünkben a fény boldog remény.
Megújul természetben virág,
gyümölcsöt hoz fa, szebb lesz a világ.
Csak kávé és más semmi,
ennyi lenne az élet varázsa?
Tejszínnel vagy anélkül
megint másszak fel a falra?
Rachmaninoff, koromsötétség,
hangok zuhataga, visszajön a múlt.
Lelkem a hangokkal száll végtelenben,
mint annak idején a koncertteremben.
Szeretném tudni, mit vétettem,
nem találok társat a szerelemben.
Egy csendes gyertyaláng.
Sötét éjszakában lebeg a fény,
Örök élet és remegő holdfény.
Kábultan nézem a felhős eget,
áthatol rajta egy fény, ami lebeg.
A fény az éjben született,
csodás, boldogító.
Semmi sem szebb ennél,
mert ez nem összehasonlítható.
Megjött az ősz sárga levelekkel,
édes gyümölcsökkel, reményekkel.
Lassan vége lesz ennek az évnek,
Szomorú napoknak, fénytelen éjeknek.
Kiszáradt csőrömben már rég nem volt víz,
lelkem is csak játék, mégis tiszta kvíz.
Koromtól bőröm nem lesz feketébb,
nem vagyok kíváncsi, de sohasem voltam kém.
Egy életen keresztül vártam rád,
én tündérem, fenséges arám.
Már feladtam a reményt, hiszed-e?
Áldott a nap egy esős nap után,
főleg, ha pihen néha az ember.
Nemcsak a munka kell, mert kell,
A léleknek is néha pihenni kell.
Életem értelme veled kezdődött,
előtte is éltem: céltalanul.
De megtörtént a csoda, és apa lettem,
és tudtam, rabod leszek, és te...