Bozóky Balázs
Randevút beszéltem meg a Dunával,
Könnyű volt, sosem mond nemet,
Küszködtem belül magammal,
Menekülteket láttam útközben
Te megtehetnéd, és mégsem teszed.
Dohányfüstbe burkolózva, egy garbóban
Ráncolod szemöldököd egy kráterben,
Budai asszonyok sietnek érted Rómába...
Világok pusztulásán
Ősi vad, kit járvány
Űz, érkeztem meg hozzád,
S várok beoltva veled.
Neked egy formázatlan Excel tábla az élet:
Kusza dátumok, vágólapokra száműzött magány.
Az Égei-tengeren hajózunk,
Kék az ég és kékebb a tenger,
A nap elől az árnyékba bújunk,
Hangos brit nő monológgal büntet
Sietni kell! Maszkot fel, gyorsan!
Nincs késni percem, érezem,
oly messze még a járvány vége,
és oly rövid az életem.
A kiégett lámpa mutatja,
hogy valami nincs rendben.
Kiégett szerelmek harangja
zúg fülembe keserűen.
Egyedül voltál.
Mindig is egyedül.
Bár azt hazudtad,
egy nő melletted állt.
Most biztosan hiányzik
a gyöngyöző egy deci fehérbor
ásványvízzel felöntve,
jéghidegen, citrusosan,
öblös pohárból, nyári délután
megpihenve egy széken...
Csókok koszorújába fonódva
Ajkadról csüngnék, kedvesem,
Fodros hajad a panorámában
Száll most a szőlőföldeken
Már egy hete csak a mamára
Gondolok mindig, meg-megállva.
Nyikorgó kosárral ölében
Ment serényen, ment a karanténba.