Bozóky Balázs
Már 270-nél több verset írtam.
Ott voltál mindegyikben.
Látlak, ahogy mászik fiam.
De nevedet nem írtam le.
Fehér liliomok illatoznak messziről,
Tömjénes béke leng a síkon át...
Komámmal pontyért indultunk
Koppenhágában.
Szokatlanul langyos, meleg estét
kaptunk karácsony másnapjára
ködfátyolba csomagolva.
Nem olyan borzasztó dolog a halál,
Az élet megkerülhetetlen vége...
Vízilabdameccset nézek
Cardiffban
élőben Budapestről
az interneten.
Csöndes utca moraját
Halkan súgja a szél,
S csak hallgatom Koppenhágát,
Miként éli életét...
Sötét, párás, őszi, füstös hajnal
Sötét, párás, őszi, füstös hajnal
Álmatlanul ül keresztbe tett lábbal...
Munka után estefelé
szaladnak a felhők az ősz egén,
egy padon ülök most én,
magányos szél szaggatja fák levelét.
Emlékszem, cabernet sauvignont ittam,
Mikor kidobtam az összeset...
Termékeny író voltál:
több ezer költemény,
több száz novella,
hat regény.
Ez az a város, ahol végre
Megtaláltam elveszett életem,
S új erőre kaptam, igen,
A Temple bárban délben
Nem hisztizel, csak akkor bőgsz,
Ha minden okod megvan rá.
Azon a tavaszon sem sírtál hiába,
Amikor otthonról dolgoztam,
Nőtt a fogad, és dajkált anyád.
Esik eső, fúj a szél,
Olyan az ég, mint Dániában:
Szürke. Nem beszél,
A Nap szótlanul hallgat magában
tegnap annyira ciki volt
amikor meg kellett adnom az
életkoromat egy pályázaton.