Brandt Róbert
Egyszer szeress úgy, ahogy én szeretlek,
egyszer hagyd, hogy boldog legyek.
Egyszer bízz, ahogy én bízok benned,
egyszer engedd, hogy a tied legyek.
Idő vagyok, világpusztító,
halálra ítélt élet, megváltó.
Eredeti személy, megnyilvánult
világ egyetlen ura.
Vagyok levegő, víz és tűz
újra és újra.
Csingiling, csingiling.
Csöngetnek odakint.
Ki az? Ki van kint?
Ki zavar már megint.
Kérdeztél, de a választ nem tudom,
Nem látok át rózsaszín fátylakon.
Miért nézlek? Nem tudom,
Csak angyali lelked bámulom.
Hajnali Isten reggeli csodái
Felkelő napfény álmos szempillái
Rongyos felhők hullámos partjai...
Kiesni magamból, az volna jó
mint régen, mikor pördült, zuhant az autó.
Látni magam felülről, ahogy küzdenek értem
próbálják menteni avatár testem.
Amor poetica
Az vagy nekem, mi léleknek a test
Mit rózsaszín alkony az égre fest...
Veled alszom el, s veled ébredek,
álmomban csókollak, álmomban ölellek.
Szemembe nézel, s a szemedbe nézek,
szorítasz magadhoz, már nem félek, mikor eljön az éj.
Sötét szobámban sötét alakok
Félek, de itt maradok
Várok, vigyél innen el
Sírok, mert nem emelsz fel
Botlok, s reménykedem még...
Álmomban hozzád bújok, átölel a karom,
te közelebb húzol s én hagyom,
hogy fülembe súgd, szeretlek nagyon.
Szuszogásod hallgatom, nézem, ahogy nézel,
érzem az illatod, látom a mosolyt a szád szélén,
mikor rám gondolsz.
Én vagyok a teher, a súly válladon
Én vagyok a kő, a szíveden a fájdalom
Én vagyok a perc, mely sosem fogy el
Én vagyok a társ, ki sosem hagy el
Én vagyok, kit lelked mélyén mindig is vártál
S én vagyok a csend a szobádban, ahol álltál.