Bratan Erzsi
Kutya rohan az égen,
nyúl szalad nyomában,
a kismalac csak nevet
habos párnájában.
Lehunyja szemét a Hold s az összes csillag,
pihen a táj, minden élő szunnyad,
szürke álomfelhő borul a világra,
szabadon szárnyal dús fantáziája.
Rád van most szükségem,
hogy itt ülj mellettem,
nem kell megszólalnod,
csak fényed sugározd.
Mindegy, hogy mikor jössz,
akkor lesz karácsony,
néked süt örömöm,
mézédes kalácsot.
Fájdalomtól elgyötörten
panaszkodtam egész évben,
így talált rám a karácsony,
ordíthatott a magányom.
Tőled kaptam az életet,
és megannyi dicséretet,
enyhülést a bánatomra,
gyógyírt minden fájdalomra.
...bár nem édes, mint a méz,
inkább enyhén savanykás,
testesebb így a hatás.
Mélán robotolsz nap nap után,
nincs semmi dolog, mi feldob már?
Töröld le könnyed, van még esély,
felejts el mindent, mi megtörtént.
Bandukol az öreg csősz,
közeledik már az ősz,
megpederi bajuszát,
s dúdolgatja himnuszát.
Ma mindenki emlékezik,
én lennék csak tétlen?
Hisz a halál nem létezik,
tudjuk ezt már régen.
Ha az Idő ötvenre jár,
delelőn áll a napsugár,
kicsit sántít már a lába,
no, de rúgja meg a kánya!
Kertem legszebb rózsája a tiéd,
barátságunk örökre a miénk,
felragyog a sok szép, régi emlék,
s eszünkbe jut, ami történt nemrég.
Kimondani bíz` sok, élni talán kevés,
embernek maradni néha kicsit nehéz,
a sors csapásait mosolyogva tűrni,
bármi történik is, mindig tovább menni!
Halálod napján sirályok sírtak,
távolban ősi harangok zúgtak,
jeleket küldött, s zokogott az ég,
szívemet pedig letettem eléd...