Budaházi József
Elindult az idő a lejtőn,
ráncok gyűrődnek a szeplőn.
Könnycsepp keres utat lefelé,
halk ima rebeg felfelé.
Azóta sem találkoztam jobb emberrel,
élte nehéz sorsát vidám életkedvvel.
Kilenc évesen, már családfenntartó volt...
Jött a szerelem, szépen indult az életem,
családot alapítottam tisztességesen.
Édesapa lett belőlem, a legboldogabb,
kisfiamnak, kislányomnak legbohókásabb.
Álmomban rád talált lelkem,
édes, drága tüneményem.
Ábrándomban megjelentél,
intettél és rám nevettél.
Gyermeki, boldog, csodálkozó kíváncsiság,
hancúrozó, örökmozgó, csöpp kis mákvirág.
Gügyögve, gőgicsélve rámutat mindenre,
ámul-bámul fűre-fára ismeretlenre.
Árnyékom fáradtan pihen mellettem a fűben,
néha rászáll egy tarka pillangó, majd elreppen.
Olykor egy kósza felhő festi át a kontúrokat,
lelkem bús hárfáján szellő pengeti a húrokat.
Tűzpiros autóm volt, igazi versenyautó,
mellette a polcon picuri kutyám bólogató.
Mikor unatkoztam, kisautómba beleültem,
az elképzelt kis mesevilágomba elrepültem.
Ma úgy döntöttem, hogy pihenek egy nagyot,
lefekszem a zöld fűbe, és csodálom a napot.
Hagyom, hogy átjárja testemet a meleg...
Diófám tetején vígan dalol egy kismadár,
köszönteni a reggelt mindennap visszajár.
Lelkembe dalolja a legszebb, vidám nótákat,
csúfolja a leselkedő, gonosz macskákat.
Anyák napján emlékezzünk a szépre,
egy arcra, egy simogató, ölelő kézre.
Arcodon a mosoly lelkemnek balzsama,
vigaszom minden szomorú pillanatra.
Szemed tükrében látni magam vidáman,
kéz a kézben együtt lelkem templomában.
Félni az ismeretlentől, várni, hogy támad,
érzed, hogy benned van és sohasem fárad.
Rettegéstől és a szorongástól csak szenvedsz,
gondolataiddal a semmibe révedsz.
...
segítségével a bánat meggyógyítható.
Minden vigasztaló szónál sokkal többet ér,
hatására az eltűnt életkedv visszatér.
Vajon a túlvilágon álmodunk,
szép álmokat ott is hajszolunk?
Csend van, vagy szól a mennyei zene,
vagy ringat angyalok éneke?