Buglyó Julianna
Nem tudtam mire vélni a várakoztatást,
a türelmem már a korláton is átfutott.
Egy újabb csalódás vagy meggondolatlanság,
vágyott boldogság a tóban ismét elúszott.
...izzik tőle a testem.
A tűz csak egyre hevít
nem állom ezt, úgy feszít.
Tengernyi tarka virág virít a réten,
szellő kéri táncra őket Nap fényében.
A gondtalanságtól vígan hullámzanak,
újra és újra újabb erőre kapnak.
Ki vagy te, hogy magad ily vadul lengeted?
Áttörsz vígan a világmindenség felett.
Nem számít, hogy gyökerestől dőlnek a fák...
A lélek húrján könnyezik a zene,
fals hangot ad, nem érti meg senki se.
Hiába húzza szomorúbban egyre,
elsuhan a végtelen rengetegbe.
Kis topogás, lépések, és indulok,
mostantól a saját utamon járok,
irányítanak még tapasztalt kezek,
szép szavak és figyelő tekintetek.
Csak a csend ölelte át a tó környékét,
kihaltan pihegett a nyugalmas határ.
Egy-egy szúnyog vélte zúgása szükségét,
de dallamához nem kellett zenetanár.
Napszítta, már kiszáradt gallyak
hevernek a télen talajon,
hol eső, hol a fagy támadja,
de az életért kell harcoljon.
Szent Miklós a gyermekek védőszentje,
több száz évre nyúlik vissza regéje.
Kicsik ajándékozási szokása
ered tőle a keresztény világban.
Áthaladtunk a ragyogó naplementén,
fekete árnyak az égen összefolytak.
A Hold is alig látszik a földkerekén,
lelkemben titkos félelmek vándorolnak.
Márton gyermeket keresztény hite
Istennek szolgálójává tette.
Nem volt ez akkor szokványos eset,
saját családja is ellenkezett.
Gyermekként korlátok közé keveredtél,
hirtelen záródtak az ajtók előtted.
A kínszenvedés mókuskerékbe estél,
a gond árnyéka lebeg folyton fölötted.
Növekednek a fátyolos árnyak,
a Nap ereje sejtelmesen rogyott.
Fénycsillámok alacsonyon járnak,
a köveken már őszi eső kopog.
Szendén sompolygott, színezve a tó partját,
ellopva az évnek erős napsugarát.
Erőtlen fényben fakította a zöldet,
zizegős avarral töri meg a csöndet.
...jelenése rémísztő, sötétkék színfolt.
A fekete torkát ördöggént kitátja.
borzasztóbb, mint a szellemek suhogása.