Csaba Zoltán
Egy kis jászolban született,
az Ige köztünk testté lett,
lehajolt a Fény mihozzánk.
Gondolatok a fejlődésről
Véletlenek sorozatán alapul az elfogadott,
az egyetemesen oktatott eredetmagyarázat.
Elmélete tudományosan levezetett, bizonyított.
Így a teremtés és Isten országa akár be is zárhat.
Szürke, nyirkos, bús lepel az égbolt,
a mennyből rám rideg eső szitál,
bűnnek súlya terheli a szívem,
a lélek bennem egyre hezitál.
Ember lelkes,
mert eme nehez`
esztendeje eltelt,
messze szelelve.
Az éjjeli sötétség kupolája borult ránk,
az egyetlen fény, a pislákoló kicsiny gyertyánk.
Körülöttünk sok alvó állat édesen szuszog.
Nyelvemről anyám édesen finom teje csurog.
Egy tékozló fiú megtérése
A város közepén szépen kivilágított jászol.
Te egyedül dideregsz a kihalt parkban, és fázol.
Lassan arra sem emlékszel, hogy ki vagy igazából,
vajh kit érdekel igazán, ha kívül-belül ázol.
Vad öldöklés a pénzért
Könnyez az égbolt,
marja azt a lőporfüst.
Háború dúl lent.
Megbékélés háza
befogadott engem.
A világnak láza
elolvadt énbennem.
Alázatos maradt a mennyei Fény,
Delejes kísértésre meg nem hajlott,
Világít nékünk Ő, az örök remény...
Nyálkás, nyirkos táj.
Őszi, ködös borongás...
magány, szorongás.
Úrra való várakozással az Úrral
Betlehembe lejött az égből az áldás.
Szívünk ezért mindig legyen nagyon hálás.
Körbevesz téged sok-sok parányi,
indurka-pindurka vízgömböcske,
a levegővel lágy táncot lejtve.
És te botorkálsz eme felhőben,
amiben sok minden el van rejtve.
Búsult és sokat szenvedett Eger alatt
Oszmán sereg tengernyi áradata,
Ragyásan a szuroktól, ami rászakadt.
Nemes vitézek védték ott a falakat,
Eszes találmányokat is bevetve,
Mindegyik irtotta a gyaurokat.