Csányi Ádám
Zuhanok át az újévbe,
Húsz kanál depressziót főztem ki ma végre.
Reggelente jó egy kicsit fázni,
Sejlő, hideg, fénylő szélben némán bőrig ázni.
Feltörő sorok egy megtört szív bugyrából
Megborult elmém homályos fátylán süt át a holdvilág,
Bűneid, mint tompa kés, hatolnak bordáimon át...
Sárba tipró ős emlékek,
Pilleszárnyak vágta hegek.
Be nem forrnak,
csak forrongnak.
...
Füstös barátságok békén kötődnek.
Szisszen a töltő, dohányszem pereg,
Lágyan feszül, papírba mereng.
Volt, amikor azt hittem nem lesz holnap,
S most tudom, eljött az a holnap, mi múltba taszítja a múltat.
Jött egy leány, aki csupán
egy mosolyt jelentett talán,
majd egyre többet.
Tíz vagy húsz év múlva
Találkozunk... talán.
S te múltadba nyúlva
Emlékezel-e rám?
Fülembe döngenek
Kerengő szúnyogok,
Egyet elmorzsolok,
amiért próbálkozott.
Elfedi a sebeket
Az örök méz, a gyönyör.
Poros utak, kopott járdák,
Mit ő sután söpör.
Parlagon maradtak
a száradó földek,
kopárak és szürkék,
álmainkban zöldek.
Rajzolódik életem,
Figyelem mintáját,
Az Úr lassan cseppenti
Fekete tintáját.
Lankás a lejtő
És csillagosan fénylik az ég.
Az éjszaka rejtő
És csöndességben sejlik a rét.