Cseke Ibolya CsIbi
Nyitott szemekkel álmodok...
Hogy teremtsek magunknak csodát
Összegyűrt vágyakat simítok
S hallgatom szavad bársonyát
Te ki olvasod a versem
Tálcán nyújtom neked lelkem
Benne vagyok minden sorban
Szívem dobban minden szóban
Ha majd itt a tél,
És vacog a cinke,
Lesz-e dióbél,
Csak egy picinyke?
Benned dobog még emléke,
Hiába telnek napok, évek,
Mikor rád tör az alkonyat...
Megidézi egy kép, egy pillanat,
Már nem sírsz minden nap,
De magány nyomja válladat,
Uralja napjaidat hiánya,
Fájva látod... üres az ágya...
Lelkem sodró hullámain versek hajóznak
Szavakká lett gondolataim sorakoznak
Képeket rajzol csukott szememre az ihlet
Színesre festve magamban a csendet
Legjobb dolgok a szemünk előtt vannak
Csodák mellettünk mégis elrohannak
Hiába nyúlunk utána, már késő
Csak szívünkben ejt új sebet egy véső
Gondolataimat apró csendekbe rejtem
S merengek a láthatatlan messzeségen
Olykor múltba repít az idő zuhataga
Ha elragad a letűnt korok forgataga
...Szíved hangjára ringat bölcsőkarod
Óvón őrzöd édes álmát
Hallgatod halk szuszogását
Nemvárt gyermeke voltam anyámnak...
Csak nyűgnek születtem számára, "haszontalan",
"Mit tehettem volna, agyon nem üthettelek", mondta.
Szél súlya alatt görnyedő fák jaját hallgatom,
s a nyár utolsó érintését érzem vállamon,
mint a kisgyermek az anyjához,
rőt levelek még úgy kapaszkodnak a fához.
Játszunk az élet színpadán...
csak premier van, ha a darab hibás,
akkor sem lesz új felvonás!
Nehéz szerephez is jó képet vágunk,
lehet, hogy mások élik át a vágyunk.
Osonó csendben
Pirkad a reggel
Ébredő tájon
Dúdol a fákon...
Halk suhanás
Csók ha csattan
Holdfény csillan
Ajkak tánca...
Vágy románca
Csípő billen
Szoknya libben
Kéz a kézben
Hit a szívben...