Csele Beatrix
Túlnőtt rajtam az élet, hogy ezt tovább így vinni képtelenség.
Oly mélyen fekszem alatta, hogy el fog tiporni, az már nem kétség.
Tapadt volna inkább másra a tegnap semmitérző kényszerbajnoka,
Minthogy ócska, poros ruháját ismét áthozza.
Már most úgy élek, mintha halott lennék.
Ezen világon nem lennék más, mint egy töredék...
darabja annak az élettelen testnek,
mit anyának, társnak, polgárnak, embernek neveznek.
Szürke színű betűim... nem volt másom,
kiben igazán elpihennének ezen a világon.
Csak lapok voltak... Némára írt szavak.
Nem akartam, hogy mások lássanak.
Gyötrő a világ, melyben eddig éltél.
Talán soha nem is tudtuk, benne mennyire féltél.
Úgy mentünk el az utcán melletted, mint egy idegen.
Talán csak az kellett volna, hogy elfogadjanak emberségesen.
Jó lenne nekem egy külön világ.
Amiben csak az én szabályaim szerint élhetek.
Hol művészetek és színek között,
megbélyegzés nélkül lépkedhetek.
Gyalogoltam az égen, miközben száz arany szállt.
Zuhantam a szabadság peremén,
úgy elkapott a messzi vágy.
Írtam volna rólad napsütötte tájat.
Regélnék csókodról verset vagy százat.
Áztattam volna érted könyvvé vált lelkem.
De úgy tűnik, most mégis megfáradt testem.
Napok telnek, hetek múlnak...
Szikrázó csillámporok lelkemből lassan kihunynak.
Vagyok csak gördülő kő a hegy oldalán,
Nem akarok állni többé színjátékom színpadán.
Csak ülj le mellém, és nézz egy kicsit engem.
Ne szólj, ne kérdezz, miért hallgat mélyen lelkem.
Csak ülj mellettem, hagyd, hogy benned elmerüljek.
Öled melegében hagyd, hogy kicsit eldőljek.
Ha jön az este, veled érkezik a félelem.
Hiába bújok paplanom alá, azon keresztül is lát szemem.
Szívem nyugtalan tengere vad hullámokat szór.
Olyan vagy az életemben, mint egy kimutathatatlan kór.
Friss kávé az asztalon,
csak te hiányzol mellőle.
Halotti lepel a sírodon.
Nem volt erőd, hogy ezt legyőzze.
Ha erdőben fa lennék, úgy találnálak meg téged,
hogy lelkem előtt ragyogna tompa fényed.
Azt hinnéd, szentjánosbogarak éjszakai táncát látod.
És nem értenéd, hogy korhadt törzsem tövében miért csak a pihenést vágyod.
Bárcsak mesélhetnék róla egy végtelen térben, hogy mit is jelentesz nekem.
Valahogy ezt itt most ezen földi időben mégsem tehetem.
Köszöntelek, kedves, örülök, hogy visszajöttél.
Mondd! Földi életeddel megbékéltél?
Volt-e bölcsesség ott lent számodra?...