Csík Ferenc
De keserves is szeretni,
Ha téged nem szeret senki.
Ősz halálát követi a zúzmarás tél,
Minek a nyár, ha te nem lennél.
álmodozások kora
Hajtottam vajdánk lovait,
Száguldó, szép paripák nyomai
Felverték a szép tájnak aranyporait.
A végtelen, vad tájban haladtunk egyre tovább.
Isteni asszony,
Szívemnek királynője.
Hajnali fényárban lebegő táncod
A kedvemért újra járod.
Gyémánt, elhangzott szó,
Ígér szépet, tudja, mi a jó.
Lassú, könyörtelen ez a világ!
Sötét, kimondott szóhibák.
S Lám,
Szomorkodnak emlékeim
A letűnt időkön,
Eltűntek a sikereim.
Hová lett a ló, az ökrös szekér?
Hová lett a házainkból az a sok tehén?
Kaszárnyákból hová lettek a katonák,
Hová lett ősapáink öröksége, drága, szép hazám?
Keresem a múltunkban
Szörnyű szelek sivítása,
Vad viharok pusztítása.
Istenem, hazánk merre van, hol van?
Hol a hazám? E bánat éget!
Nem szeretem a nevedet,
Elfelejtem szerelmedet.
Citrom-savanyú nyár.
Platin-bíbor szenvedésemen
Szeretetsugár árad.
Egyedül vagyok mégis
E széles nagyvilágban.
Szívem szólít!
Mit reméljek?
Kínjaim gyenge vigaszod végtelen tengerében,
Elégek Isten forró szeretetében.
Bús sorsom szélnek eresztem a nyári hajnalokban.
Nőstényfarkas odújába
Beragyog a telihold.
Szép asszonyom két szemében játszanak a csillagok.
Szél sóhajt a háztetőnkön,
Elalszik a csend, s én eltűnődöm
Hideg ablakomon át a hófelhőkön...