Csík Ferenc
Vén botommal a kezemben
Ifjúságom útjait keresem.
Hiányzik testemből a lelkem,
Csak az életem hideg falát leltem.
Bogdán László emlékére
Suttognak a lombok, valamit látnak.
Könnyezve sírnak a dombon a Cserdi fák.
Elmentél, magára hagytad a falut.
Kőszikla voltál, de bezártad a kaput.
Példa értékű életed változást hozott.
Siratja az ország létedet.
Bíborszínű, barna testvérekkel utazom,
Lovaink nyerítenek a karaván nyomán.
Csend honol, és nyugalom.
Kutatom az igaz utat,
De eltünt, mint a múló pillanat.
Bebörtönözte csendesen az álmaimat,
Behunyta szemét a virradat.
Mert olyan szép a világ,
Mint egy álom.
A kis ártatlan lelkét
Istennek ajánlom.
Hajnalok hajnalán,
Évmilliók szürke napjain.
Születnek a földön emberek,
S adódnak mindenhol fajok közötti nézetek.
Bíbortűzként lobogott a szívem,
Foglyod lettem, szép, barna leányka.
Az aranyló Nap csillogásán
Kereslek, vadvirágos rétek szirmain.
Az elveszett idő
A tenger csillogása felett
Sirályok szállnak.
Lágyan vitorlát bont a szél,
Az emlékeimben még vissza-visszajárnak.
Alszik a házban a holnap,
Besüt az ablakon a Hold.
Fehér, selymes álmok nem felejtenek,
Álmaimban, apám, gyakran felkereslek.
Jöjj be a kis kunyhómba, testvér,
Hisz közel már az este a naplementén.
Halat eszünk kormos serpenyőben,
Egyél, testvér, jut néked is belőle.
Tündéri dallamokat kergető,
Gyermeki világ.
Átöleli a kacagó
Gyermekek hadát.
Évezredes átkok üldöznek szüntelen,
Nyűg és baj mindenütt, nehéz a küzdelem.
Sárga aranyfényben vándorolt ide népem,
Tábortüzeink vakító, égi fényében érkeztek.
Egy üstfoltozó/edényfoltozó élete
Jár a vándor,
Messze tájon,
Edényfoltozó doboza
Csörög a hátán, csörgedez, amerre jár.
Az idők végtelen rombolásán,
A természet beteg arcán
Örök harag ül.