Csík Ferenc
A Fehér csendben hópelyhek szállnak,
Az elrepült időkön éveket lezárnak.
Hervadó pálmaág
Karunk gyenge már az ölelésre,
De itt vagyunk még egymás közelében.
Szívünk mélyén megvénülve
Eggyé váltunk tündökölve.
Álmodozom a csendes havazásban,
Vakító, fehér hó magányában.
Téli csendes, hideg este
Bort ittunk az asszonyommal kettesben.
A szél hagyatéka lengeti az ágat,
Ébresztgeti az álmokon ülő vágyat.
Várjuk az új évet csalfa, vak reménnyel
Egy kölcsönösen fenntartott békességben.
Szegény falum bocskoros világán
Didergünk a nagy hideg fagyásán.
Szűkösködünk a nyomor szegénységerején,
Fagyhalállal utazunk a csillagok szekerén.
Repül az angyal,
S a földre leszáll.
Csilingelő hangján
Örömdal száll.
Hol van már a régi nyár,
A telet hűvös szél járja át.
Hol jár már a Mikulás?
Nehéz zsákját viszi szán.
Hó lepi a pici házat a messze tájon,
Didergő madár dalol a deres ágon.
Nyugtalanul kel a hajnal,
Könnyezik egy szárnyas angyal.
Karácsony előtt
Kis viskóink téli csendje
Szegénységgel van kövezve.
Bőgő húrján hideg álom.
Így bolyongok a hét határon.
Sugarát ejti a sápadt hold fénye,
Hervadó virág hull az őszi falevélre.
Az élet hatalmán szenvedés és nyomor,
Árnyékos szobában az adventi gyertya lángja lobog.
Az őszi táj bíbor rónáin
Adventi idő jön az alkony tájain.
Alszik a múltam a felhők alatt,
E csendes tájon hallgat a harang.
Fájdalommal és megannyi bajjal telt el a 64 évem,
Kamaszkorom ifjúsága is sárgult hulló falevél lett.