Csík Ferenc
Tiszta szív érzelmével,
A boldogság érzékenységével
Ontanám véremet teérted,
Csak te vagy nékem a mindenség, az élet.
Lángoló rózsabimbós tavaszi hajnalok,
Bíbor álmainkon a boldogságunk felragyog.
Színarany női lélek számunkra boldog világ,
Minden nőnek jár a csokor virág.
Az idő fogságában
Bujkál a hold a tolvaj éjben,
Árnyékon fut a gyenge fényben.
Vándorszekerek nyikorognak,
Vérszínű pipacsok hajladoznak.
Szívem vérverése szapora pulzusán
Szerelmet hazudtál szívemnek bársonytrónusán.
Lelkem holt gödrébe botlottál,
Magas dombtetőkön engem egyedül hagytál.
Kristályszívem néked adtam örökre
Lágyan simogat a szél,
Élünk egymás szívbilincsén.
A két szemed éji csillagként ragyog,
Ha rám tekintesz, én oly boldog vagyok.
Reszket a szívem, ha kezem a válladhoz ér,
A legszebb álmom vagy, ha látlak, elmúl` a tél.
Szeretlek én, amíg élek,
Ha látlak, kinyílik a rózsa is a réten.
Gyenge cigány nap melegével,
Ócska fateknőben ringatott anyám.
Barna arcára a nap játszi könnyedséggel
Adta rá a fényét a korai nyári napsugár.
Szép, zöld a fű, sóhajok szállnak,
Szépek a tájak, szállnak a vágyak.
Az égen egy felhő épp vonul át,
A Nap melegénél egy szebb élet vár.
A múlt sebei
Időtlen időknek
Se vége, se hossza.
Feneketlen, mély kútba
Veszett el a cigányok múltja.
A Fehér csendben hópelyhek szállnak,
Az elrepült időkön éveket lezárnak.
Hervadó pálmaág
Karunk gyenge már az ölelésre,
De itt vagyunk még egymás közelében.
Szívünk mélyén megvénülve
Eggyé váltunk tündökölve.
Álmodozom a csendes havazásban,
Vakító, fehér hó magányában.
Téli csendes, hideg este
Bort ittunk az asszonyommal kettesben.
A szél hagyatéka lengeti az ágat,
Ébresztgeti az álmokon ülő vágyat.
Várjuk az új évet csalfa, vak reménnyel
Egy kölcsönösen fenntartott békességben.