Csirke Zoltán
Hátukkal folyton felém
a közönyből összehordott falak,
és gőgösen nyúlnak
az égen is túl a bástyák...
Nincs nekik fenyőjük, gesztenyés kacsájuk,
kéretlen ajándék megszokott magányuk.
Csirkeként csicsergem csendben
Csirkeként csicsergem csendben:
én nem alszom téli álmot,
s nem is kergetek kergeként
nyárvirágos délibábot...
Ez nem olyan ünnep, mikor
kell a hangos és harsány vivát,
inkább várakozzunk csendben,
és mondjuk így a magány-imánk...
Tele van a maszkom
járványügyi-őröm
húzza a borostám
összerántja bőröm
Könnymosoly volt rajtam,
míg elhagytam a Várost
a másik térfelén...
Nyári-mában fogy a létem,
Hajam ősze egyre nő,
Készülődöm már a télre,
Lelkem madáretető.
Jászberényen már túl
De Farmoson innen
Újerdő-dűlőút
Apuval kettesben
mulandó gyermekálmokon
tort ül a törött cserép
a tyúkhúr a csalán...
Csordogál ürmös örömömben
e sajátos életfolyamat
legyen hát velem töltve színig
a boldogság méregpohara
s hadd kortyoljam férfias-büszkén
ezt az émelyítően negédes
púposan hiányteli létet
plusz vele a jól megérdemelt...
Remélném általad ezt a vajúdó jelent,
s vele együtt azt is, hogy légy és maradj nekem...