Csirke Zoltán
Tompul a Nap -
a bőrfelszín, retina sértetlen,
de velünk az életerős-vírus,
melyet mérünk holtakban, években.
Üres az estém, élem hiányod,
messze vagy mindig, nézem irányod,
nőhangod mégis remeg fülemben,
úgy lennék végre veled szünetben.
Telefonális együttlét
Az időnk rövidségén túl,
de általad és veled;
lelassul s megpihen a most,
talán te is érzed ezt.
Szivárog férfikönnyem
a tragédiák mellett,
aztán minden megy tovább -
lesek egy női mellet.
Itt lapul velem
a páratlan-fekhelyen
ébren tartva egyre
a gyűrődő elmém
eme állandósult
áldatlan állapot
pedig kelnem kell korán
de nincs rám tekintettel...
Kettőezer-huszonegy
Fázósan remegnek a fák
még félig zöld ruhában,
zsibbad a hal és a háló
a Tiszában, Dunában;
szellemként bolyong a remény,
lakhelye árnyék-ösvény,
jellemek csúsznak a lejtőn,
nem köti őket törvény...
Színjátszós felettem a hiány,
hol szürke, máskor meg szivárvány,
s van, mikor a napsütötte ég
csodálkozva, kékben úszva néz
Férfikésztetés
Mennyire személyes ez a nőnapi este,
mely másnak virágünnep mélyillattal telten,
de nekem gondolatsor és szívvágyténfergés,
ám mankóm a jóremény s a férfikésztetés...