Czirják Béla
Sötétség elborít
nyár édesedik
a szó szomorít
haj deresedik
Egy szívet hordok
mellkasomban
mit a
szerelem
félrevert
mely úgy dobog
jajongva
hogy berezonál...
Nagy László halálára
Ravatalod fölött
csillaggyertyák virrasztanak,
égnek feszülő hegyek,
sima arcú síkságok siratnak,
érc-borzos szemeik tűzben égnek.
Kezem ócska bibliát szorongató
Csonttá aszott prófétakéz
Télikabátba burkolózó életemből
Kilógnak az álmok
Bibliámból kihullanak az Igék...
Nekem a cukor keserű
Éjszakáimat már nem
szépíti tücsökhegedű
Szívemből szakad ki
Minden csepp minden álom
Onnan röpködnek
A fehér madarak
A szeplős Sors
Talán még odarak
Egy hálából írt üdvözlőlapot
Úgy állok itt
ebben
az örökös
menni-akarásban
mint
télből kivágott
karácsonyfák
ünnepek...
Szavaim nem tűrik
a szivárvány-ruhát
inkább rongyosan
de igaz utakon jár
mindegyik
Rozsdásan nyikordul
padlásom ajtaja
kidobott kacatok
között keresgélek