
Danyi Dominik
Elszáradt levél kacéran
Tálcol a szélben,
A szélben.
Én az árnyékban ülök
A fa tövében,
Fa tövében.
Nem akarás, de a karolás
Kacifánton szalad át,
A kislány
Nevet, s én mosolygok még.
Végre megindultam s csak azt kántáltam:
Szívem, törj ketté, hív a messzeség!
El nem késhettem, most megérkeztem.
Itt a kezdet és a vég végleg összeér.
Megrepedt macskaköves terek,
Kanyargós, narancslámpás utak,
Fásult, halvány ihletek
Között kutat új reményt a tudat,
Közben járnak a lehagyott emberek,
Szitok szökken szerteszét,
Személytelen személytengerek,
Szerethető, fekete lelkecském...
Szép
Kár, hogy korán keltem.
A táj szürke, felhős, ködös még,
pedig a napsütötte, tiszta égboltra vágytam,
vártam, s pont ezért szántam el
csökönyös személyem mégis a majd` hajnali ébredésre.
Jónás ellentéte
A tagadás a lényegem,
Tombol bennem szüntelen az érzelem és értelem.
Ily kettősen létezem, létezünk,
Ez az örök harc szív és agy között az Életünk.
Szétakarva
Kinn a haja,
leng a baja,
lenn a mérge,
sír a zaja,
Int a karma
szétakarva,
szél a férges,
ring a padra.
Míg a dal tart, addig a megdermedt szaval,
S nem bújik ki a domb mögül napfény,
Csak hadarj, csak hadarj, s az ablakból nézd,
Ahogy a szép táj nekünk mesél.
Az Élet nyomában
"A végtelen terek örök csendje rettegéssel tölt el",
s bár ehhez elengedhetetlenül társul
az őszinte csodálat, kijelenthetem:
Szorongok emiatt a gondolat miatt.
A béke vámja szavad ára a szabadságra,
Nem kell fáma akaratára ama dráma.
Halkká vált a lármája a hadarásra,
Csend várja, ramadán a haladásba.
A Világon a felelőtlenség az,
Mi eluralkodott,
A civilizációnk hiábavaló
Hibák következménye, cáfolja önnönmagát.
A demokrácia végleg megbuktatott,
S a crescendo, hogy már nem áttörött a gát.
Zöldell a kert, de a lomb zaja hallgat,
Néma realitásból nyíló, pompás kapu.
Szürke mezőben hófehér napsugár,
Mélázva búmnak taván, gondolatom szaván,
Lágyan simogat, semmi többlet akarat,
Áldott nyugalom ringat, hervadt szív-izom rostjaim alatt.
Kalusztrofóbia
A pillanat egyre csak tört és tört ketté,
lassult, így nyújtva a végtelenségig ezt a szent másodpercet egyre kevesebbé,
a nullát azonban sosem érve el.