Decsi Zsuzsa
számtalan elvet feladtam a múltban
vágytalan voltam de hittelen soha
hányatott sorsomban lassan elmúltam
váratott magára jövendő csoda
Hajnalhasadáskor de jó hozzád bújni,
mikor még a kismadarak is alszanak,
puha, meleg ágyunkban feléd fordulni,
a rossz álmok már többé nem aggasztanak.
Ki akarom mondani hangosan,
nem foghatja be a számat senki!
Tudatni akarom mindenkivel,
elmondani, amit tud mindenki.
Új év, új nap,
új esztendő,
süssön a Nap,
nincsen felhő.
Névnapomra magamnak Anyámtól
Várok egy lapot, évről évre várok,
a postaládáig oda-vissza járok,
pedig tudom, hogy mindhiába már,
levél többet sajnos, tőled nem vár.
Apa lett a fiam
Könnyezem, a szívem boldog,
túláradó szeretet jár át,
nagy ajándékot kaptunk ma,
egy elsőszülött fiúunokát.
Eljött ez a nap is, óh, mennyire vártuk!
Terveztünk, mindennek jól utánajártunk,
elindulunk végre, járna már a lábunk,
autóval megyünk, de bár lenne szárnyunk!
Kedvesemtől
Beszéljetek helyettem, ókori kövek,
mert amit ti tudtok, arra nincs nálam szó.
Beszéljetek helyettem, hatalmas hegyek,
mindenről szóljatok, ami elmondható.
Istvánnak, Jánosnak és Krisztinának
Családi körben ülünk, végtelenül boldog vagyok,
csillog a fenyőnk, alatta minden ünnepi, meleg,
de szívemből egy darabka már évek óta fagyott,
karácsony szép ünnepén többé nem ölelhetlek meg.
Köd szitál. Lassan ideér az est.
Szürkül a táj, már fogynak a fények.
A műértő természet ecsetje
most feketével és fehérrel fest.
A kocsiban ülve a férjemet vártam,
kenyérért ment be a sarkon a pékhez.
Egy pillanat volt csak, míg odabent volt,
már jött is, láttam. Tudtam, hamar végez.
Soha el nem múló szeretettel
Két éve volt. Már
elmúlt az a nap,
de sosem múlik el,
ami itt maradt.
Szép utunkról hazafelé jövet
elgondoltam, mi minden emléket,
finomságokat hozhatnék neked.
Jó volt ezekre gondolnom nagyon.
Ha megindulnak majd a hegyek,
vörösen fog izzani az ég...
Mindig tiéd voltam, de a mai nap örök,
kezünkön csillognak szép aranyból körök.
Megadta az Isten, akartuk mindketten,
hála könnyei gyűlnek fel szememben.