Dér István ISI
...És miről mi tehetünk, lelkünk még betegebb lesz,
Szabadságra vágyunk régóta, még nem jött el
Mi, emberek, mind nagy utazók vagyunk,
Összetartozunk azokkal, kiket nem a kezük,
A szívük köt össze, s reménykedünk,
Hogy rátalálunk, kit igazán szeretünk,
És a hosszú út végén rájövünk, miért a csalódás.
Hány évnek kellett eltelnie, hogy eléd tudjak térdepelni,
Mindig tudtam, hogy egyedül csak téged tudlak szeretni,
Megkérni a kezedet csak úgy, hogy mi ketten és a jó Isten,
Így mi hárman tudjunk róla, hogy feleségül kértelek,
Mikor arra kérlek, nyújtsd felém gyengéden kezed,
A jó Isten a tanúnk, hogy többé el nem engedlek!
Elgyengült a lelkem, mi egész életemben lángolt,
Már nem sír a szívem, volt, mikor zokogott,
Nem tudtam másra gondolni, csak rád,
Teérted lelkem gyakran a fényben járt.
Az év utolsó napján, ha eljön az este,
Egymással koccintunk és jót kívánunk egyben,
Jó szóval köszöntünk, áldás szálljon rátok,
Én a legjobbat mindenkinek kívánom,
Legyen olyan az új éved, mint legjobban szeretnéd,
Öröm és boldogság veled legyen, sokat nevessél,
Egészségben, gazdagságban bőven legyen részed...
Emberek az utcán egymásnak boldog karácsonyt
És sok szépet kívánnak, és nekem, akit nem is ismernek.
Boldogság és jóság, mi mindent eszembe juttatnak,
Volt, mikor e szavak valóban arról szóltak,
De most csak mondják, mert ezt hallják,
Ma e két szónak jelentőségét már nem is tudják.
Jó napot! Vagy lehetne boldog karácsonyt?
A jó érzés belőle ki nem cseng!
Szép is lehetett volna, elmúltak az ünnepek,
Kevés az öröm, az emberek oly közönyösek.
Nem mint régen, a család a karácsonynak örült.
Vásárlási láz, bőséges étkek sora, de minek?
Megláttalak, mikor a hosszú lépcsőn felfelé libbentél,
Tudtam, hogy érzed, szemem követ téged, észrevettél.
Odaérve az irodához halkan kopogtam neked,
Az ajtó kinyílt, egy tündért láttam benned.
Nem hagytam ki, mikor arra jártam, csak lássalak,
Ez szerelem volt, ha kicsit másként is alakult,
Amikor tehettem, mentem, vártam a pillanatot.
Mikor gyerekkoromban jött hozzánk a Mikulás,
Szívdobogva vártuk, lestük az ablakon át,
Mikor Télapó megjött, hó lepte subáját,
Ajtó előtt megrázta, piros lett a ruhája,
Tele volt a puttonya, hozott nekünk minden jót!
Ma, meggyújtok egy gyertyát, a lilát,
Gondolatom, a fényes kis lángba lát,
Örömkönnyeket hoz szemembe egy árny,
A fényben látom szeretteimet a fátylon át,
Egy kis öröm, ma nem a jó Istentől várom
Vágytam rád, pedig éreztem, már nincs tovább,
Nehéz a küszöböt átlépni, melyre írva van, elhagytál
Harcoltam kegyeidért, harcoltam szerelmedért, miért?
Majd feladtam, de nem kerültél ki győztesként,
Dacoltál velem, kit valaha szerettél
Az esti csillagfényben most nem vagyok egyedül,
Gondolataim messze csaponganak a múlt peremén,
Arra gondolok, mikor még szerelmes voltam beléd,
Elmélázok a képzeletben, álomködben látlak még.
Mikor megszületik a gyermek, a sírás az élet jelét adja,
És ott van mellette édesanyja, ki neki a legjobbat akarja,
Hányszor lesz az életben, mikor fáj valami, és sírni kell,
Lesz olyan is, a boldogságot örömkönnyekbe fojtja el,
Múlnak az évek, édesanyja mindig ott lesz mellette
Különös hangok, mit a szív olyankor ad,
Mikor csendes, nyugodt, szerelmes vizeken halad,
Mint hárfának kedves, simogató hangja,
Szívnek szól, udvarol nemes dallama...
Lassan megnyugszik a szívem, nyugovóra készül,
Hazamenne lelkem messze idegenből,
Hogy a nyugodt estéket édes lakta - földben,
Szeretett családom és kedvesem mellett töltsem.