Dezsőfi Ferenc
Élettelen, kicsi teremtmény,
Nyomorban született poronty.
Hihetetlen eredmény,
Utcára vetett mocskos rongy.
Amikor megszülettem,
Amikor az első levegőt vettem,
Akkor én is ember lettem.
Hiába érzem a haragot,
Lelkemből egy darabot.
Hasított ki, akinek megadatott.
A békés évek hol vannak most?
Az ablakom előtt állva
Néztem le a sötét utcára.
Emlékszem, egy alak állt ott,
De csak egy pillanatra látszott.
Az idő. Mint folyó, sodródunk vele,
Élet. Vitorlát dagasztó, hűsítő szele.
A kis srácból majd jútyúb-sztár lesz,
Eddig is tette az agyát, most még rátesz.
Követőkből nem szenved hiányt,
Millióknak mutatja a helyes irányt!?
A hajtómű adja a löketet,
Én meg csak szerelem a csöveket.
Elfelejtem közben az ötletet,
ütöm tovább a szögeket.
Csak tűzz egy fordítót a nyelvem hegyére,
Memóriachipet az agyam helyére...
Pattanj be, tarts velem az úton,
A motor még nem jár, de gyújtom.
Turbó visít az éjszakában
Örömében-e, vagy kínjában?
Pénteken éjjel
Figyel az őr, nem dolgozik, de éber.
Közbelép, ha veszélyt észlel.
Hiába is mosom, rám került a bélyeg,
Nem az olcsó rágógumi mellé csomagolt.
Kínoznak, de ebből vígan megélnek,
Határozottan jól megy nekik a bolt.
Az üzlet elé özönlenek az emberek,
Jönnek egyre többen, gyűlik a tömeg.
Várakoznak hosszú sorokban, tömötten,
Sárban, esőben, meggyötörten.