Dobosi György
Mit kívánjak én ma reggel,
ölében az unokát,
amíg nagyon átkarolja,
adjon neki puszikát.
Palackba zárva, mint szellem volt vala,
szólhatna mai nap Petőfi dala.
Üsd szét a palackot, ne legyél zárva,
de arra vigyázz, hogy ne lépj a sárba.
Magam miatt nem aggódom, sorsom meg van írva,
de nem látni sok jó embert zokogva és sírva.
Tudod, mikor egy kisgyerek égiekkel játszik,
mert a szülők messzi vannak, nem érti a másik.
Én csak jót akartam, szerettem a népem,
akartam tenni, hogy sok ember jól éljen.
Ne legyen ellentét falu, város között,
mindegyik jól éljen, bárhova költözött.
Itt van a tél, hó is esik,
szánkóról van, ki leesik,
de nem üti Ő meg magát,
sok hó védi meg a hasát.
Jön még egyszer tán szebb világ,
lehet, hogy csak álmodom,
felébredek minden reggel,
halkan eldúdolgatom.
Ó, te drága kis Cilike,
nem lesz már többé picike,
tett róla a doktorbácsi,
fiú cica pórul jár itt.
Ha az élet majd próbára bocsájt,
de le ne térdelj, hogy várd a csodát,
szemből se támaszd akkor a falat,
mert az a vonat szép lassan halad.
Új évre én azt kívánom,
a vírus is messze járjon,
betegség az elkerüljön,
minden álmod teljesüljön.
Nem lesz petárdázás,
nem lesz tűzijáték,
a malachús azért
mégsem lesz majd másé.
Ne zárd magad kalitkába,
hogyha szól a telefon,
hívó nincsen egymagában,
nem pedig a zene szól.
Merre jársz, te mikulás,
hordod-e a maszkot,
sok kisgyerek vár reád,
csomagjáért kapkod.
Te itt vagy velem a Földön,
csak érezd, nálam a helyed,
lelkedet örökké őrzöm,
és fogom a gyenge kezed.
Téged már elvitt az éjjel,
rondának tűnt fehér falak,
szívek most repednek széjjel,
földön a hiányod marad.
Veszélyes játékot űzök a széllel,
és korbáccsal ütöm én azt most széjjel.
De keményen fogom mindig az ostort,
magamért teszem, hisz ez az én sorsom.