Dobosi György
Nagy csodákat nem várok én,
nem is fogok nagy halat,
amit érzek, azt leírom,
úgy őszintén szárnyra kap.
Csokis sajtot hozott nékem,
üvegben meg kakaót,
pedig nekünk tehenünk volt,
de az mégis csoda volt.
Emlékezés
Lázmérő tokjában rejtett titkos levél,
utókornak hagyva végső becsületét.
Szerette hazáját és védte a népét,
meg akarta kötni a legnagyobb békét.
Anya hiánya
Könnyeket ejt korán a keserű hajnal,
most tétován, némán, de valamit kutat.
Egy kisleány szomorún keresi utat,
anyját megtalálja, de útban egy lakat.
Kockahas a hordóban,
nincs is bor a korsóban,
jobb lesz neki dolgozni,
attól tud tán lefogyni.
Múltad a tiéd, ne tagadj semmit,
úgysem kapsz érte boltban egy veknit,
tudja azt rég már az egész város,
kilencből nem lesz holnap sem páros.
Álmodni tengeren száguldó hajót,
jóllakott emberek hívják a manót,
de az nem érkezik, jól be van zárva,
nem kerül asztalra, elmarad tánca.
Mikor leveti bő köntösét a hajnal,
kalapját magasan az égre repteti,
fennakad kiflijén a hatalmas Holdnak,
szemeit csendesen álomba tereli.
Vírusmentesen locsolok,
telefonnal szárnyra kapok,
úgy szórok szét friss harmatot...
Nemrég még szép volt ám ez a nagy világ,
emberek vidáman mondták az imát,
most pokolból szórják széjjel az átkot,
gyűlölik, nemcsak ki minden bajt ránk hoz.
Húzzál kesztyűt, húzzál maszkot,
így nyerheted meg a harcod.
Gyermekként
kavicsból választanak sorsot,
van benne ovális,
eltört és kerek.