Dobosi György
Valóságot letagadni nem lehet,
órában van több kis forgó szerkezet,
abból hogyha valamelyik tönkremegy,
óra áll meg, nem pedig, mi létezett.
Vágod a fát, cserjét is utána,
nem törődsz azzal, mit dobsz kukába,
rombolod ezzel a nagyvilágot,
nem gondolsz arra, jövőt hogy látod.
Emlékezzél a régi időkre,
ne változtass semmit meg belőle,
hirdesd mindig csak az igazságot,
ne legyen már zsebedben a zálog.
Tudod, hogy kell élni,
örökké remélni,
semmit el nem érni,
de még így sem félni.
Ha párnára teszed fejed
a külvilágtól távol,
a béke helyét megleled,
nem kergetsz délibábot.
Elvadult világ,
elvakult emberek,
hát ilyen szabadság
nem kellhet senkinek.
Kívánok szép reggelt,
nyugodtabb napot,
a felkelő Nap is
tán szebben ragyog.
Csukd be a szemed, érezd a lelkem,
nyisd ki a szíved, hogy meg is leljen.
Száguld a lelkem, akadály nincsen,
ha odaér majd, rendben lesz minden.
Érző lelkek, hogyha egyszer
végre összeérnek,
megmutatják a világnak,
együtt mennyit érnek.
Ébredj! Ne álmodj tovább!
Tudom, mesében vannak nagy csodák.
De ébredj!
Lássál, ne csak úgy figyelj,
mint aki azt hiszi,
hogy minden elveszett!
Süvít a golyó, most egy kis szünet,
egy lelkész oson, és nem gyújt tüzet.
Terepet nézi, túl nagy a veszély.
Elfogják talán? Nem ad rá esélyt!
Szomorúan néz a múltba,
mikor még szép volt a világ,
nagyapó mosolygott őrá,
esténként mondott egy imát.
Micsoda világban élünk,
hol ember már Istent játszik,
támad ő élőt és holtat
végső, nagy szakadásig.
Angyalszárnyon megy a lelked, eljut ő az égig,
de itt lentről barátaid könnyes szemmel nézik.
Együtt vagyunk nagyon sokan, de semmit sem látok,
távozásod összetörte megszületett álmod.