Dobosi György
Ó, te drága kis Cilike,
nem lesz már többé picike,
tett róla a doktorbácsi,
fiú cica pórul jár itt.
Ha az élet majd próbára bocsájt,
de le ne térdelj, hogy várd a csodát,
szemből se támaszd akkor a falat,
mert az a vonat szép lassan halad.
Új évre én azt kívánom,
a vírus is messze járjon,
betegség az elkerüljön,
minden álmod teljesüljön.
Nem lesz petárdázás,
nem lesz tűzijáték,
a malachús azért
mégsem lesz majd másé.
Ne zárd magad kalitkába,
hogyha szól a telefon,
hívó nincsen egymagában,
nem pedig a zene szól.
Merre jársz, te mikulás,
hordod-e a maszkot,
sok kisgyerek vár reád,
csomagjáért kapkod.
Te itt vagy velem a Földön,
csak érezd, nálam a helyed,
lelkedet örökké őrzöm,
és fogom a gyenge kezed.
Téged már elvitt az éjjel,
rondának tűnt fehér falak,
szívek most repednek széjjel,
földön a hiányod marad.
Veszélyes játékot űzök a széllel,
és korbáccsal ütöm én azt most széjjel.
De keményen fogom mindig az ostort,
magamért teszem, hisz ez az én sorsom.
Sötét éjszakában vajon hova menjek,
találni sok szépet, ott én megpihenjek?
Angyalokat látom, táncolnak is nékem,
közben súgják halkan: - látod? Szép az élet.
Eltűnt már régen, mint ködben a szavak,
virágnak szirma is hervadtan maradt,
hiányát érzi búsan nagy magányban,
nem leli örömét száraz virágban.
Kiölni akarják
jó érzést szívekből,
nem várnak már semmit
többé odafentről.
Engemet elcsábítottál,
nem kellettem teneked,
bíztam benned, talán tudtad,
fogtam már pár egeret.
Kis virágok beszélgettek,
de néked már nem felelnek,
eltördelted a szárukat,
megszüntetted szép álmukat.
Csillagot nézzed az éji tájban,
úgy gyönyörködjél az éjszakában,
látod, a Hold is mosolyog néked
olyan kedvesen, mint a Nap délben.