Dobosi Györgyné
Imádkozz Te is velem!
Mondd, meddig van a határ?
Tán` - mégis én vesztettem?
Hidd el, Isten hazavár!
Mi szótlanul egymásba fonódunk,
szerelmünket mindentől megóvjuk,
zöld ruhát hoz az idei tavasz,
kérgünk itt-ott hibádzik, nem panasz.
Tavasznak lágy fuvallata,
tulipán bújik a földből,
minden színű árnyalata
a melegedő bölcsőből.
Áldásodat kérem, Uram Jézusom!
Hitemet vesztettem,
s mégis bizalmat adtál.
Sötétség borítja be lelkemet,
múltam felett siratja mosolygós életem,
oszlani látszik minden bánatom,
hisz már nem vadul a kétség,
újra rátaláltam a boldog szóra.
Itt állok a felnyergelt
lovam mellett,
s ébren álmodom.
...mohó vággyal nyaldossa aranyló partját,
úgy táncol a Tenger haragos hulláma,
táncolnak az égi könnyek, fények, s árnyak...
Lélek fájó húrján hegedüli
Szerelem habkönnyű dalát a szél,
Angyali bájjal hajam fésüli,
Mosolyogva rám néz és táncra kér.
mert vagyok oly ostoba
hagytam hogy
a tollam vezessen
az emlékeim között...
Mai nap tüzes csók várta az ébredésem,
egy időre ablakomba fényével beköltözött,
magányom látta, s a melegével átölelt,
múló-fájó sebeimmel szemlesütve küszködött.
A szorongó lelkem
felhoztam a hegytetőre
meditálva gyógyulni.
Kiönteném Néked,
Mennyei Atyám,
létem nagy bánatát.
...nem fékezi a vámot,
tűzzé lobbantja a vágy,
igaz nász sodrása lágy.
Oly vakító fehér a táj,
falumba utat csizma váj.
Szürke felhők kergetőznek,
elbújnak a nyulak s őzek.